Újpest

A Debrecen erősebb a Fradinál, háromesélyes meccs lesz - Balajti

Az Újpest fiatal támadója szerint fantasztikus hangulat volt a Ferencváros ellen, de következő ellenfelük, a DVSC nagyobb játékerőt képvisel a zöld-fehéreknél.

UTEBalajti Ádám úgy véli, a Ferencváros-Újpest találkozó eredménye (1-0) nem tükrözi a látottakat, mert sokkal több helyzetük volt a vendégeknek. A támadó már egykori együttese, a Debrecen elleni bajnokira készül.

"Ez volt életem első derbije, nagyon sajnálom, hogy vesztesen kellett elhagynunk a pályát. A hangulat olyan volt, amilyenre számítottam, fantasztikus. Jó érzés volt, hogy megtelt a vendégszektor, és a ferencvárosi szurkolók mellett is hallani lehetett az újpesti tábort. Amikor ennyien kíváncsiak a csapatokra, akkor érzi igazán magát focistának egy játékos. Ami a mérkőzést illeti, úgy gondolom, az eredmény nem tükrözi a mutatott játékot, ugyanis sokkal több helyzetünk volt, mint a zöld-fehéreknek, de lehetőségeink sajnos rendre kimaradtak. Nekem is volt személy szerint több ígéretes helyzetem, az első félidőben ráadásul egy óriási, de sajnos nem tudtam értékesíteni azt, mert kicsit gyorsan jött felém a labda, és nem tudtam már reagálni rá. Nem sarkazós gólt akartam lőni – ez volt Mészöly Géza első kérdése is a szünetben –, de csak úgy tudtam beleérni a labdába, csak így volt esélyem a kapuba továbbítani azt. Sajnos nem sikerült… Vasárnap a Debrecen együttesét fogadjuk hazai pályán a Szusza Ferenc Stadionban. Úgy gondolom, abszolút háromesélyes a mérkőzés, egy ütközős, küzdős meccsre számítok. Érzésem szerint a debreceni együttes nagyobb játékerőt képvisel, mint a Ferencváros, de győzni szeretnénk. Én eddig is odatettem és ezek után is odateszem magam a meccseken, nincs bennem különösebb pluszmotiváció volt együttesem ellen. Továbbra is „csak” bizonyítani szeretnék Újpesten" - mondta a fiatal játékos az ujpestfc.hu-nak.