DVSC-TEVA

Kevesebbet támadunk, mint amit Scasny elvár

A Győr ellen hazai pályán 1-1-es döntetlent játszó DVSC-TEVA fiatal középpályása szerint egy buta védekezési hibából kaptak gólt, ami megbosszulta magát.

dvscBár Csertői Aurél szerint a Győr elvihette volna a három pontot Debrecenből, a hazaiak fiatal középpályása szerint a DVSC-nek kellett volna nyernie.

- Megérdemeltük volna a győzelmet, hiszen a meccset többnyire kézben tartottuk – mondta Bódi Ádám a dvsc.hu-nak. - Buta védekezési hibából kaptunk egy gólt, ami megbosszulta magát. Nyernünk kellett volna ezt a találkozót, nagyon sajnálom, hogy nem sikerült. Úgy érzem, játékban még javulnunk kell, mert kevesebbet támadunk, mint amit a mester elvár tőlünk, de már egyre jobban alkalmazzuk, amit szeretne megvalósítani. Sajnos ősszel és idén is elég sok pontot elvesztegettünk még hazai pályán is, de mindent bele kell adni a továbbiakban, mert előrébb tudunk lépni.