Portugália

Bebiztosította a bajnoki címet a Porto

  • MTI
megosztom

Öt fordulóval a vége előtt megnyerte a portugál labdarúgó-bajnokságot az FC Porto, miután vasárnap 2-1-re legyőzte a címvédő Benficát.

A Porto játékosai ünneplik a bajnoki címüket a Benfica legyőzése után 2011 áprilisában

A 25. bajnoki elsőségét begyűjtő portói együttes sikerével 16 pontra növelte előnyét a nagy riválissal szemben, melynek így már matematikai esélye sem maradt a végső győzelemre.

Az elmúlt tíz évben hetedik bajnoki címét ünneplő Porto a 2010/2011-es idény elejétől uralja a pontvadászatot, melyben hónapok óta nem volt igazi ellenfele. Az együttes erejéről sokat elárul, hogy az eddigi 27 bajnoki mérkőzéséből egyet sem veszített el, 25-öt megnyert és kétszer játszott döntetlent.

A mindössze 33 éves André Villas-Boas vezetőedző irányította gárda számára egy cél maradt a még hátralévő öt meccsre: a második csapat lehet a portugál bajnokság történetében, amely vereség nélkül nyer aranyérmet. Erre eddig a Benfica volt képes az 1972/1973-as idényben.

A csapat mellett a fiatal tréner is sztárrá vált ebben a szezonban. Villas-Boas korábban évekig José Mourinho mellett dolgozott, a Portónál, a Chelsea-nél és az Internazionalénál is a Real Madrid mostani edzőjének segítője volt.

megosztom