Real Madrid

Mourinho a sérüléseket okolja, a Tottenhamet pedig leírja

A Real Madrid portugál edzője szerint az ellenfeleik szerencsésebbek

A Real Madrid hazai pályán szenvedett 1-0-s vereséget a Sporting Gijón ellen a spanyol labdarúgó bajnokságban, amivel egyrészt megszakadt José Mourinho vezetőedző kilencéves hazai veretlenségi sorozata, másrészt nyolcpontos hátrányba kerültek a Villarreal ellen nyerő Barcelonával szemben. A portugál szakember ezért a sérüléseket okolja, a Tottenham elleni BL-párharctól viszont finoman szólva sem tart.

A Gijón ellen 1-0-ra elvesztett bajnoki után José Mourinho nem tűnt meglepettnek. "Tisztában voltunk a korlátainkkal, a játékosaim kivannak. A szerencse a foci része, de amíg a riválisaink szerencsések, mi nem vagyunk azok. A csapat legkreatívabb tagjai nélkül játszottunk, és ez meg is látszott a játékon. Mással kellett próbálkoznunk, mint eddig, több hosszú labdával, és így is több lehetőségünk volt. Ha döntetlent akartunk volna elérni, az sikerülhetett volna, de az sem lett volna jó eredmény számunkra."

Bár Josep Guardiola, a Barcelona vezetőedzője még óvatosságra int a bajnoki címmel kapcsolatban, Mourinho szerint nem nagyon van már kérdés. Persze az is lehet, hogy a portugál csak altatni próbálja az ellenfelet.

José Mourinho a Gijón elleni Real Madrid-mérkőzésen 2011 áprilisában

"Matematikailag ugyan még nem vesztettük el a bajnoki címet, de mivel a különbség nyolcpontosra nőtt, gyakorlatilag lehetetlen, hogy visszajöjjünk a versenybe."

A szakvezető már a Tottenham elleni BL-párharcra is kitért nyilatkozatában: "Teljességgel elismerem az angol csapat eredményeit, és büszkék is lehetnek az eddigi eredményeikre, de hogy legyőzhetnék a Real Madridot? Nem. Véleményem szerint a miénk a jobb csapat, és biztos vagyok abban, hogy tovább fogunk jutni."

Akár azt is elképzelhetőnek tartja, hogy Cristiano Ronaldo, a Királyiak sérült sztárja már a keddi mérkőzésen visszatér.

"Ha van esély a játékára, akkor azért van, mert én, az edző és ő, a játékos közösen vállaljuk a kockázatot. Az orvosok szerint ugyanis csak a Bilbao elleni bajnokira épül fel a következő fordulóra, de ezt mi ketten közös döntéssel felülírhatjuk. Beszélek majd a sérültjeinkkel és együtt döntjük el, hogy ki játszik és ki nem."