Serie A

A Lecce megszakította az Udinese nagy sorozatát

A Palermo újabb nagy pofonba szaladt bele

Az idei naptári évben még nem kapott ki az Udinese - egészen a 31. fordulóig, amikor úgy tűnik elfáradtak Di Nataléék, és erőtlenül játszva szenvedtek vereséget Leccében. Rudolf Gergely kezdő volt a Bariban, amely idegenben tudott nyerni a Parma ellen. A Palermo néhány héttel az Udinese elleni 0-7 után ezúttal négyet kapott a Cataniától.

Lecce-Udinese

Az idén a rendes játékidőben még veretlen - egy tizenegyesekkel elbukott kupameccsel rendelkező - Udinese nem sokat mutatott vasárnap délután. Szinte végig veszélyesebben játszott a hazai pályán szereplő Lecce. Már az első félidőben is több veszélyes lehetőségük volt a sárga-pirosaknak, de azok még kimaradtak.

A 48. percben aztán már megszerezték a vezetést, miután Di Michele szlalomozott keresztül a vendégvédelmen, és a lövését blokkolták, a lecsorgó labda pont jó lett jó az egyedül érkező Bertolaccinak, aki a tehetetlen Handanovic mellett a hálóba passzolt. (1-0)

Rosati kapus gólöröme a Leccében a Juventus ellen 2011-ben

Ezután azonnal visszaálltak a hazaiak, de egy kontra végén így is megszerezték a második góljukat. A 65. percben Jeda ment el a jobb szélen, az alapvonalról középre passzolt, Bertolaccinak pedig nem volt nehéz dolga. (2-0)

A folytatásban hiába volt nagy fölényben az Udinese, hiányzott az átütő erő a játékukból, és a szerencséjük sem volt, így gyakorlatilag sima vereséget szenvedtek 14 veretlen találkozó után.

Cesena-Fiorentina

Cesenában a hazaiak szerezték meg a vezetést az első negyedóra végén. Jimenez keményen lőtt középre egy szabadrúgást a bal oldalról, és mivel senki nem ért bele a labdába, Boruc kapus pedig későn reagált, a hosszú oldalon a hálóba vágódott. (1-0)

Még az első félidőben összejött az egyenlítés a Fiorentinának, mután Gilardino egy balról érkező beadásnál  megelőzte védőjét, és a kapuba fejelt. (1-1)

A második játékrészben már a Violáknál volt az előny, hiszen a 69. percben egy szögletet követően Santana készítette le a labdát Montolivónak a tizenhatoson kívülre, ő pedig jobb belsővel keményen a bal alsóba lőtt. (1-2)

Úgy tűnt, hogy a firenzeiek el tudják vinni a három pontot, de végül a hajrában mégis egyenlített a Cesena: Malonga csapott le egy rossz passzra a félpályánál, lefutotta a védők nagy részét, majd középre passzolt Casertához, akinek lövésébe még beleértek, így Boruc tehetetlen volt. (2-2)

Catania-Palermo

Bár ez nem nagyon volt benne a mérkőzés képében, a Palermo mégis újabb nagy pofont kapott néhány héttel az Udinese elleni 0-7 után. Az első hazai gól a második félidő elején érkezett, miután Balzaretti akart mellel hazatenni egy beívelést, de Ricchiuti megzavarta Sirigut, így a labda a hálóba került. (1-0)

A 62. percben Bergessio lépett ki egyedül, és nem is hibázott, a léc alá lőtte a kifutó vendégkapus felett a labdát. (2-0)

Bergessiót néhány perc múlva lecserélte Diego Simeone, de a helyére érkező Pablo Ledesma is gyorsan a kapuba talált. Kontrát vezetett a hazai csapat, amelynek végén Maxi López próbálkozott lövéssel, és bár a védőkről lecsorgott a játékszer, Ledesma elől nem tudta elütni a kapus, így az argentinről a kapuba pattant. (3-0)

Végül a 77. percben Pesce kapott remek labdát teljesen egyedül a tizenhatoson belül, és a bizonytalanul kifutó Siriguval szemben arra is volt ideje, hogy megvárja, míg pattan egyet a játékszer, utána pedig átemelte a kapust. (4-0)

Genoa-Cagliari

Egyetlen gól esett Genovában, miután a 16. percben Biondini egy kis dekázás után lőtte be a labdát a Genoa tizenhatosán belülre a félpályától számítva mintegy tíz méterről, a kapu előtt pedig nagyszerűen szakadt el emberétől Aquafresca, és Eduardo mellett a kapuba csúsztatott. (0-1)

Parma-Bari

Meglepetésre győzelmet aratott a Rudolf Gergellyel a kezdőcsapatában felálló utolsó helyezett. A 64. percben Parisi szerezte meg a vezetést a vendégeknek, és bár a hajrá kezdetén Bojinov adott be egy visszacsel után ballal a jobb szélről, középen pedig Amauri egy kicsivel jobban helyezkedett, mint védője, így a kapuba tudott fejelni, a csereként beálló Alvarez az utolsó pillanatokban egyedül léphetett ki, és el is döntötte a vendégek javára a mérkőzést. (1-2) Rudolf Gergely 72 percet töltött a pályán a találkozón.

Chievo-Sampdoria

Veronában egyetlen találatot sem láthatott a közönség. Koman Vladimir nem került be a Sampdoria keretébe, míg Laczkó Zsolt a 70. percben állt be az együttesbe.

Serie A, 31. forduló:

Catania-Palermo 4-0 (0-0)
gólszerzők: Balzaretti (48., öngól), Bergessio (61.), Ledesma (67.), Pesce (77.)

Cesena-Fiorentina 2-2 (1-1)
gólszerzők: Jimenez (18.), Caserta (86.), illetve Gilardino (35.), Montolivo (69.)

Chievo-Sampdoria 0-0

Genoa-Cagliari 0-1 (0-1)
gólszerző: Acquafresca (16.)

Lecce-Udinese 2-0 (0-0)
gólszerző: Bertolacci (48., 65.)

Parma-Bari 1-2 (0-0)
gólszerzők: Amauri (80.), illetve Parisi (64.), Alvarez (90.)

Korábban játszották:
Napoli-Lazio 4-3 (0-1)
gólszerzők: Dossena (60.), Cavani (62, 81., 88., a második 11-esből), illetve Mauri (29.), Dias (57.), Aronica (68., öngól)
kiállítva: Biava (80., Lazio)

Szombaton játszották:
AC Milan-Internazionale 3-0 (1-0)
gólszerzők: Pato (1., 62.), Cassano (90., 11-esből)
kiállítva: Cassano (92.), illetve Chivu (54.)

Brescia-Bologna 3-1 (2-1)
gólszerzők: Hetemaj (4.), Zoboli (9.), Caracciolo (66., 11-esből), illetve Di Vaio (20.)

Később játsszák:
AS Roma-Juventus 20:45