La Liga

Megszakadt Mourinho sorozata, otthon kapott ki a Real

megosztom

Megszakadt José Mourinho 2002 óta tartó hazai bajnoki veretlenségi sorozata, mivel a Real Madrid a Santiago Bernabéu Stadionban szenvedett 1-0-s vereséget a Sporting Gijóntól a Primera División 30. fordulójában.

Canales, Sporting Gijón - Fotó: AFP

A kezdőrúgást Ronaldo végezte el, a nemrég visszavonuló csatár a díszpáholyból tekintette meg a mérkőzést. Az első félidő egy hazai találattal indult, de Ricardo Carvalho gólját nem adta meg a játékvezető, segítője ugyanis szabálytalanságot látott a lövést megelőzően.

A Real Madrid legaktívabb tagja az argentin Ángel Di María volt, a szélső okozta a legtöbb fejfájást a Gijón védőinek. A 19. percben is ő lőtt kapura, de a 20 méterről elengedett lövést Juan Pablo bravúrral védte.
A hazaiak mezőnyfölénye ellenére kétszer is helyzetbe került a Sporting, mindkétszer Castro jutott Casillas tizenhatosán belül, de egyik lehetőségét sem tudta kihasználni a csatár.

A félidő utolsó momentuma Özil szabadrúgása volt, amit a vendégek kapusa könnyedén fogott. José Mourinho csapata bár többet birtokolta a labdát, igazi nagy helyzetet nem tudott kialakítani, a vendégek kontráiban pedig nagy veszély rejlett.

Fordulás után ismét Di María került helyzetbe, de nem sikerült eltalálnia a Gijón kapuját. Közben a partvonal mellett Gonzalo Higuaín melegített intenzíven, nem hiába. Mourinho az 57. percben pályára küldte novemberi sérüléséből felgyógyuló csatárát.

Micsoda visszatérés lehetett volna. Lassana Diarra adott remek passzt Higuaínnak, az argentin tolt rajta egyet, majd 10 méterről Juan Pablóba lőtte a játékszert. A következő akcióból Emmanuel Adebayor lőhetett volna gólt, de a togói sem célzott pontosan.

A következő percekben főleg a mezőnyben küzdöttek a felek, a Madrid mezőnyfölénye meddőnek bizonyult a remekül védekező vendégek ellen. Adebayor többször döntött rosszul gólhelyzetben.

A 79. percben pedig jött a hidegzuhany a hazaiaknak. Az eltolódó védelmet kihasználva De la Cuevas lőtt Casillas kapujába, ezzel megszerezvén csapatának a vezetést (0-1). A Real hálóőrének esélye sem volt, a lövés a kapufát érintve vágódott a hálóba.


A gól után mindent egy lapra feltéve támadott a Real, sorrendben Özil, Adebayor és Higuaín is helyzetbe került, az utolsó lehetőség pedig Sami Khedira nevéhez fűződik, de az egyenlítés elmaradt, a Sporting Gijón meglepetésre a Bernabéuban győzte le a Real Madridot.

José Mourinho 2002 február 23-án kapott ki utoljára aktuális csapatával (akkor a Portóval) bajnoki mérkőzésen, hazai pályán, ez a hihetetlen rekord szakadt ma meg.

Primera División, 30. forduló:

Real Madrid-Sporting Gijón 0-1 (0-0)
gólszerző: De las Cuevas (79.)

megosztom