NB I

A megújult Szolnok fogadja a Videotont

Címkék:

A pénteki Ferencváros-Újpest összecsapás kicsit elhomályosítja a forduló többi párharcát, ennek ellenére remek mérkőzések várhatóak a 21. fordulóban. A Zalaegerszeg otthon játszik a Honvéddal, a Ligakupa döntőjébe bejutott Paks Pápán vendégeskedik, a DVSC pedig a Győrt fogadja.

A ma rendezendő Kaposvár-Vasas első mérkőzésről itt olvashattok, Sisa Tibor, a Rákóczi trénere, és Komjáti András, a fővárosiak vezetőedzője is megosztja véleményét saját csapatáról és az ellenfélről.

A Ferencváros-Újpest derbiről szintén mindkét fél edzője elmondja megérzéseit, Prukner László, a hazaiak mestere még szerdán nyilatkozott a hatharom.com-nak, Mészöly Géza, lila-fehérek trénere pedig sajtótájékoztató keretén belül beszélt a rangadóról.

Videoton - Szolnok mérkőzés az NB I 2010/2011-es szezonjában.
Szombaton lép pályára a bajnoki éllovas Videoton, méghozzá a tavaszra megújuló, és az utóbbi időben formába lendülő Szolnokhoz látogat. A hazaiak az utóbbi három NB I-es mérkőzésükön 5 pontot gyűjtöttek, ami remek szériának mondható, ha azt vesszük figyelembe, hogy a csapat az egész őszi szezonban összesen 8 egységet szorgoskodott össze.

Az előző mérkőzésükön annak ellenére, hogy a szolnokiak De Paula büntetőjével megszerezték a vezetést, simán tudott nyerni dr. Mezey György csapata. A feherváriak szerint azonban a jászságiak sokat javultak, így szorosabb eredményre számítanak.

A Siófok az MTK stadionjába érkezik, míg a ZTE-t a Ligakupa elődöntőjében búcsúztató Paks Pápán játssza soros bajnokiját. Az egerszegiek a Honvéd legyőzésével vígasztalnák magukat és a szurkolókat.

Vasárnapra csak egyetlen mérkőzés maradt, mégpedig a Győr vendégszereplése Debrecenben. A hazaiak hét közben bejutottak a Ligakupa döntőjébe, így esélyük van a tavaly megnyert három címből egyet megvédeni. Az előző szezon döntője ismétlődik, ezúttal is a Paks lesz az ellenfelük.

Mindkét csapat rangadót játszott az NB I előző fordulójában, az ETO hazai pályán tudta 1-0-ra legyőzni a Ferencvárost, míg a Debrecen 2-1-re kikapott idegenben a Videotontól. A helyezéseken azonban egyaránt szeretnének javítani, így izgalmas összecsapás várható az Oláh Gábor utcai stadionban.

Monicomp Liga, 21. forduló:


Pénteken játsszák:

Kaposvári Rákóczi-Vasas 17.00 (Sport M)
Ferencváros-Újpest 19.00 (Duna TV)

Szombaton játsszák:

Szolnok-Videoton 15.00 (Sport 1)
Haladás-Kecskemét 17.00
MTK-Siófok 17.00
Pápa-Paks 17.00
ZTE-Honvéd 17.30 (Sport 1)

Vasárnap játsszák:

Debrecen-Győr 17.30 (Sport 2)