Ferencváros

Orosz Pál az FTC Zrt. vezérigazgatója

  • MTI

Orosz Pált nevezték ki csütörtökön a Ferencváros labdarúgócsapatát működtető FTC Zrt. vezérigazgatójának.

Az igazgatótanács elnökének megválasztott Berzeviczy Attila az igazgatósági ülés után megtartott sajtótájékoztatón azt mondta, Oroszt egyetlen jelöltként választotta meg a zrt. új vezetése.

"Először átnézzük a cég felépítését és a jelenlegi működést, mert az elsődleges feladatunk, hogy a napi szintű működést biztosítani tudjuk – mondta bemutatkozásakor Orosz. – A legfontosabb cél a bajnoki cím elérése, itt mindenkinek ezért kell dolgozni, s én nem fogom engedni az alibizést sem a pályán, sem azon kívül."

Orosz Pál, az FTC Zrt. 2011. március 31-én kinevezett vezérigazgatója az első igazgatósági ülése utáni sajtótájékoztatón

A vezérigazgató hozzátette, a tervek szerint a jövő hét végén kerül sor az átadás-átvételre, amelyet három szakaszra bontanak, egy jogi, egy pénzügyi, valamint egy szakmai részre.

"Gyakorlatilag azoktól a munkavállalóktól vesszük át a zrt.-t, akik jelenleg is itt dolgoznak, az előző igazgatóság ugyanis lemondott, és vezérigazgató sem volt" – mondta kérdésre válaszolva Berzeviczy.

Februárban Berki Krisztián – aki 2007 és 2010 között már volt a zrt. vezetője – szándéknyilatkozatot írt alá Kevin McCabe-bel, amelynek értelmében a márciusi közgyűlésig marad papíron az angol tulajdonosnál a futballcsapat, s aztán a BK Management Grouphoz, Berki cégéhez kerül át. A közgyűlést azonba nem tartották meg.

"Tudjuk, hogy a csapatnak rengeteg szurkolója van, azért fogunk dolgozni, hogy ők megkapják azt a sikerélményt, amelyre várnak – mondta Orosz, akinek édesapja, a Ferencváros örökös bajnoka, idősebb Orosz Pál tagja volt az 1960-ban olimpiai bronzérmes magyar labdarúgó-válogatottnak. – Szorgalmas, kitartó munkával bármit elérhetünk, célunk, hogy néhány éven belül a nemzetközi futballporondon is állandó résztvevők legyünk."

A vezérigazgató azt mondta, a várhatóan június elsejéig befejeződő, három évre visszamenő, teljes körű gazdasági és jogi tényfeltárás eredményét a tervek szerint nyilvánosságra fogják hozni. Kérdésre válaszolva mindehhez hozzátette, Prukner László jelenlegi vezetőedző a továbbiakban is megkapja a bizalmat.

Kubatov Gábor, az FTC elnöke szerdán jelentette be, hogy a Ferencvárosi Torna Club egy euróért visszavásárolta a futballcsapatot működtető vállalkozást McCabe-től. Az Albert Stadiont illetően az egyesületnek június 30-ig kell válaszolnia, hogy a klub vagy az általa megjelölt vevő 2,5 millió euróért (700 millió forint) megvásárolja-e.