Képgaléria

Minden idők legsokkolóbb balesetei

megosztom

Nem könnyű az egyszeri sportfotós élete: minden pillanatban magánál kell hordani fényképezőgépét, sőt, jószerével még a gombról sem veheti le az ujját, hiszen bármelyik pillanatban történhet valami érdekes. Mint ezeken a képeken…

Mi pedig most összegyűjtöttük a kedves Olvasóknak a legnagyszerűbben sikerült sportképeket - ráadásul egytől egyig olyanokat, amelyek egy látványos balesetet örökítenek meg. Hét kép, hét balszerencsés esés, megpördülés, ütközés - a látvány magáért beszél…

Wurz és Trulli esete - Fotó: AFP
Első képünkön a 1998-as Kanadai Nagydíj rajtját követő balesetet láthatjuk. Az akkoriban még fiatal titánnak számító, a Benetton csapatát erősítő Alexander Wurz éppen a prostos Trulii hátsó szárnyát használva tanul meg repülni…

A versenyző szerencsésen megúszta - Fotó: AFP
Második képünkön eltávolodunk kissé a Formula-1-világától és az öreg kontinenstől. Az Amerikai Superbike-bajnokság wisconsini futamán járunk, nem sokkal a rajt utáni pillanatokban. A kép jobb szélén Steve Rapp Ducatijának első kereke kezd önálló életet, miután a tengerentúli versenyző ütközött a startot követő tülekedésben. Érdekes módon a versenyzőnek haja szála sem görbült, a megismételt rajtnál már ott volt, s végül a tartalékmotort használva is nyolcadik helyen intették le.

Paul Tracy balesete - Fotó: AFP
Továbbra is Amerikában maradunk, ám két kerékről négyre nyergelünk át: a következő képen Paul Tracy, a legendás Indy 500-as menő is szerepel. 1995-öt írunk, a verseny természetesen Indianapolisban van, a belső íven pedig két versenyző ütközik szerencsétlenül: Stan Fox autója a levegőbe emelkedik, miután hátulról sikerült ráfutnia Eddie Cheever versenygépére. Cheever egyébként arról is híres, hogy ő volt az egyetlen versenyző, aki Michael Schumacher előtt végzett annak egyetlen F-3000-es futamán.

Brundle esése - Fotó: AFP
Újból Formula-1, újból az 1990-es évek közepe - ugyan nem sokat lehet látni a képből, de annyi talán mindenki számára világos, hogy egy megbokrosodott Jordan a fotó főszereplője. 1996-ot írunk a sárgában pompázó brit csapat Peugeot-szíves versenygépét Martin Brundle vezeti - mint látjuk nem sok sikerrel, hiszen már az első kanyar a végállomást jelentette neki az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon. Persze kettőn áll a vásár, így a sauberes Johnny Herbert sem menthető fel teljesen…

Ralf Schumacher sem sérült meg - Fotó: AFP
Továbbra is maradunk az autósport királykategóriájánál, de egy évtizedet (sőt mi több, egy egész évezredet) előrelépünk. A helyszín továbbra is Melbourne, a szezon első futama, az évszám azonban 2002 - a két főszereplő pedig a pole-ból rajtoló Barrichello és az éppen repülni tanuló Ralf Schumacher.

Nem sikerült Schumacher versenye - Fotó: AFP
2001, Német Nagydíj. Michael Schumacher, az aktuális F1-király már az időmérő edzésen is csak a negyedik helyet tudta megszerezni - a verseny pedig maga volt a pokol a német számára. Autója alig tudott elindulni a startnál, ám a rutinos német meglepő módon nem lehúzódott, hanem a pálya közepe felé igyekezett haladni - a végzetét nem is kerülhette el, a prostos Luciano Burti hátulról telibe trafálta. A versenyt újraindították (alighanem ez volt Schumacher célja), ám a németnek már a negyedik körben ki kellett állnia műszaki hiba miatt.

Randy De Puniet nagyot esett - Fotó: AFP
Végezetül pedig egy egészen friss emlék 2010-ből a MotoGP mezőnyéből. A sachsenringi Német Nagydíjon történt az eset, hogy a ducatis Aleix Espargaro és a Hondát hajtó Randy De Puniet összeakadt egymással, mindketten elestek - az eredményt pedig egy szemfüles fotósnak sikerült lencsevégre kapnia. Előre bukfenc, guggolás a betonon majd a hatalmas páros esés ellenére mindketten ép bőrrel megúszták, s ma is száguldoznak kedvenc motorjaikon.

megosztom