Öttusa

Kairó helyett Moszkvában lesz a világbajnokság

  • VNA
megosztom

A bizonytalan egyiptomi politikai helyzet miatt nem Kairó rendezi az idei öttusa világbajnokságot, Moszkva lesz a beugró.


Az oroszok szépen gyűjtögetik a világversenyeket.  A 2014-es téli olimpia és a 2018-as labdarúgó világbajnokság után a napokban eldőlt, hogy a földrengés által sújtott Tokió helyett ők rendezik a műkorcsolya világbajnokságot. Újabb „zsákmányuk” pedig az öttusa világbajnokság, amelyet a forrongó Egyiptomból „menekítettek” ki.  Az esztendő legfontosabb öttusa versenyét eredetileg Kairóban bonyolították volna le szeptember 6. és 14. között, az ottani feszült politikai helyzet miatt azonban Egyiptom visszalépett a rendezéstől.

A moszkvai világbajnokságon olimpiai kvótákat is lehet szerezni, így a magyar sportolók számára is kiemelten fontosnak számít. A Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) már a verseny időpontját is rögzítette, amelyet a szövetség honlapja szerint szeptember 1-7. között rendeznek majd meg az orosz fővárosban. Az UIPM főtitkára az egykori kitűnő öttusázó, Joel Bouzou elmondta, hogy ez a világbajnokság lesz az első, ahol már a lézerpisztolyokat használják a lövészet során, így vélhetően a média is nagyobb terjedelemben foglalkozik majd az eseménnyel.

megosztom