Tenisz

Federer utolérte Samprast a győzelmi rangsorban

  • VNA

Roger Federer könnyed találkozón hozta pályafutása 762. győzelmét, amivel utolérte a legendás Pete Samprast az open éra örökrangsorában.

Sima győzelemmel mutatkozott be a Miamiban zajló 3,645 millió dollár összdíjazású tenisztornán Roger Federer. A világranglista harmadik helyén álló svájci játékos az egykori Top10-es Radek Stepanek ellen győzött 6-3, 6-3 arányban. A mindössze 62 percig tartó mérkőzés azt jelentette, hogy Federer simán jutott be a harmadik fordulóba és most már ő is ugyanúgy 762 sikerrel rendelkezik profi pályafutása során, mint az egykori klasszis, a vonatkozó örökrangsor hetedik helyén álló Pete Sampras.

„Érdekes statisztika, de ez is csak azt mutatja meg, hogy milyen régóta vagyok már a tenisz élvonalában. A világ különböző részein és különféle felületeken nyertem sok-sok találkozót az elmúlt tíz évben, amikor rendre jó és sikeres szezonjaim voltak.” – konstatálta a mérföldkőnek számító sikert a svájci. Federer kifejezetten kedveli ezt a tornát, ahol 2005-ben és 2006-ban is győzött már, most Juan Monaco lesz majd a harmadik fordulós ellenfele. A 16-szoros Grand Slam győztes svájci játékosnak nem lesz könnyű dolga a győzelmi örökrangsor élére állnia, hiszen azt az amerikai Jimmy Connors vezeti 1242 győzelemmel.