Női vízilabda Eb-selejtező

Bujkáék hét góllal verték a franciákat

  • MTI

Sikerrel vette második Európa-bajnoki selejtezőmérkőzését is négycsapatos csoportjában a magyar női vízilabda-válogatott, amely a franciák nemzeti együttesére hétgólos vereséget mért szombaton a Kőér utcában.

A franciákat is sikerült legyőzni - Fotó: MTI
Merész András szövetségi kapitány gárdája a szlovákok ellen január végén, Zsolnán aratott 33-5-ös KO-győzelme után ezúttal a franciák legjobbjai felett diadalmaskodott, de kevésbé magabiztosan, igaz, alapemberek – így az ujjtöréssel bajlódó Drávucz Rita és a vállfájással küszködő Valkai Ágnes - hiánya miatt részben kényszerből megfiatalított hazai csapat szállt vízbe a Kőér utcai uszodában.

Az első támadásukból a vendégek szereztek előnyt, a nyitónegyed végére azonban – elsősorban a háromszor is betaláló balkezes center, Bujka Barbara jóvoltából – már 4-2-es hazai vezetést mutatott az eredményjelző.

A második nyolc percben kiválóan tartották magukat a franciák, sőt a harmadik játékrészben felzárkóztak 6-5-re, onnantól azonban egymást érték a magyar támadások, minek köszönhetően 9-5-re ellépett a Merész-csapat.

Az utolsó negyed Szücs Gabriella bombagóljával indult (10-6), a vége pedig, a remek hajrának köszönhetően,  ha nem is könnyen kicsikart, de feltétlenül megszolgált 14-7-es magyar siker lett.

Az Eb-selejtezők harmadik fordulójában a magyar válogatott a németekkel találkozik idegenben, április utolsó napján.

A 2012-es, nyolccsapatos hollandiai Európa-bajnokságra a kvalifikációs csoport első két helyezettje szerez indulási jogot.

Eredmény:

Magyarország-Franciaország 14-7 (4-2, 2-2, 3-2, 5-1)

a magyar góldobók: Bujka 4, Szücs, Somhegyi, Antal 2-2, Keszthelyi, Takács, Csabai, Czigány 1-1

A csoport másik mérkőzésén:

Németország-Szlovákia 26-7

A csoport állása:

1. Magyarország 4 pont (47-12), 2. Németország 4 (42-15), 3. Franciaország 0 (15-30), 4. Szlovákia 0 (12-59)