Férfi kézilabda-BL

A rutinosabb Flensburg legyőzte a Szegedet

Jól indult a találkozó, de a második félidőben fejben elfáradtak a szegediek

megosztom

A férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a Szeged hazai pályán játszott a német Flensburg ellen. Remek védekezéssel kezdtek a csapatok, és bár a vendégek ébredtek előbb támadásban, a félidőre már előnybe került a Pick, és lehetősége volt reménykeltő győzelem kiharcolására is. Sajnos a második játékrész közepére szétesett a mieink játéka, és Szilágyi Viktor vezérletével győzni tudott a Flensburg.

Az tudtuk, hogy egyik csapat sem a teljes keretével vesz részt a mérkőzésen - ilyesmi azért előfordul a profi sportban -, de a Flensburgnak még a Szegedre utazó tizenkettes kerete is megfogyatkozott, Tobias Karlsson tüdőgyulladás miatt kidőlt.

Nem a támadójáték dominált az első öt percben. Mindkét fél többször is pontatlan volt, de a kapusok jól kezdtek, különösen Mikler. Szélről, átlövésből és hetesből érkező lövést is fogott. Mivel azonban a támadásinknál kapkodtunk, Skaliczki László már négy és fél perc után, 0-0-s állásnál időt kért. Sok taktikai utasítást nem mondott, a lényeg az volt, hogy megnyugtassa a csapatot.

Ez nem nagyon sikerült, előkészítetlenül vállaltuk a lövéseket, és az ellenfél meg is szerezte a vezetést. Lékai egyenlített ugyan, de Mocsai Tamás cserébe egy csellel megverte az irányítót a túloldalon, és újra előynhöz jutatta a Flensburgot. A tizedik perc végén Vadkerti labdát lopott, és be is fejezte egyedül az akciót. (2-2)

Lassan belendültek a felek, felváltva születtek a gólok, gyorsan 4-4-re alakult az állás, az egyetlen szépséghiba az volt, hogy a Szeged egyszer sem tudott vezetést szerezni. Amikor fel tudtak állni a hazaiak, jól működött a védekezés, de a támadásban elkövetett technikai hibáink után lassú volt a visszarendeződés, így könnyű gólokat lőttek a vendégek.

A 14. percben a norvég bírók hidegvérrel továbbot intettek, miután Bösen teljesen egyértelműen akadályozta egy szabaddobás elvégzését, szerencsére Katzirz egy átlövésgóllal pótolta az elmaradt kétperces büntetést. Két perccel később Vadkerti betörés, majd Sulc szép testcsel után szerzett góljával már 7-4-re vezettünk, így a Flensburg időkérésére is sor került. Vranjes betöréseket kért az övéitől, míg Skaliczki László aktívabb beállójátékot.

A németek következő támadását Mikler hatástalanította szépen, míg az ellenoldalon Katzirz lőtt mellé, miközben megütötték a kezét. A játékvezetők elég furcsa felfogásban vezették a találkozót, mindkét kapu előtt egyértelműnek tűnő dolgokat néztek el, ezek talán kiegyenlítették egymást.

Az eredmény viszont nem a kiegyenlítődés felé alakult, Butenko szélsőgóljára és Zubai hatosról szerzett találatára csak Fahlgren tudott válaszolni, így 9-5-re vezetett a Szeged. A következő perceket nem tudtuk uralni, feljebb jöttek a vendégek, ráadásul emberhátrányba is kerültünk. Szerencsére a két percet kihúztuk 0-0-ra, így a szünet előtti utolsó perceknek 9-7-es vezetéssel indultunk neki, és Katzirz Dávid bombájával gyorsan növeltük az előnyünket. Védekezésben nagyszerűen tartottuk távol a Flensburgot Mikler kapujától, így Mocsainak helyzet nélkül kellett lőnie - mellé, Sulc viszont páros lábról felugorva szerzett újabb gólt. Fahlgren kozmetikázta a német csapat szempontjából az eredményt, de Lékai nagyszerű bejátszása után Herbert is megszerezte első találatát. Az utolsó pillanatokban a vendégek kiharcoltak egy hetest, amit Eggert időn túl értékesített, így 12-9-es hazai vezetéssel zárult az első félidő.

Butenko küzd a Flensburg védőivel a Szeged-Flensburg kézilabda BL-nyolcaddöntőben 2011 márciusában

A második játékrészt a Flensburg gólja nyitotta, de Katzirz kész volt a válasszal. A következő percekben felvátva estek a gólok, így maradt a háromgólos különbség (15-12), amíg Szilágyi be nem indult, és két találatával fel nem hozta egy gólra csapatát. Támadásban a betöréseket erőltettük a statikus és kemény fallal szemben, ami nem sok jóra vezetett, bár Vadkerti ejtésével újra növelni tudtuk az előnyünket (16-14). A német csapat a következő támadásából is betalált, így Miklert Tatai váltotta a kapuban, Lékai pedig egy testcsellel összehúzott két védőt, kitette a labdát Törőnek a bal szélre, aki nagy gólt lőtt, csakúgy mint Butenko átlövésből a következő hazai támadásból.

Értékelés
Skaliczki László, a Pick-Szeged vezetőedzője: Csalódott nem vagyok, azt már eddig is láttam, hogy többen rosszul viselik a nyomást, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy elterveztük. A második félidőben szétesett a védekezésünk, nem követtük a megbeszélt taktikát. A csapat sajnos nehezen áll össze, az egyének, az egyéni érdekek dominálnak. Idegenben harcolni fogunk annak ellenére, hogy Flensburgban nem lehet tervezni a győzelmet. Megtesszük, ami tőlünk telik.
Szilágyi Viktor, a Flensburg irányítója: Az első játékrészben érződött Karlsson hiánya, ő a védekezésünk oszlopa. Szerencsére a második félidőben összeszedtük magunkat, és fordítani tudtunk. A párharc még nem dőlt el, csak az első felén vagyunk túl, és a Szeged mindig veszélyes. A visszavágóra talán felépülhet néhány sérültünk, és könnyebb dolgunk lehet. Örülök, hogy Magyarországon játszhattam, már sorsolásnál boldog voltam, hogy a Szegedet kaptuk. Az életem nem úgy alakult, hogy magyar válogatott lehettem volna, de a családom itt él, és mivel most messze élek Németországban, ritkán tudok hazajönni. De akkor mindig örömmel teszem.
Nemsokára újabb emberhátrányba kerültünk, miután Katzirz  eltalálta Mocsai arcát, és a válogatott jobbátlövője szépített is. Szerencsére Lékai nagyszerű egyéni megoldásával újabb szép gólt szerzett. Mivel felváltva potyogtak a találatok, maradt a két-háromgólos különbség.

A 45. percben Bajorhegyi sajnos lemaradt emberéről, de így is erősnek tűnt a kétperc, amit azért kapott, mert a hátára tette a kezét. Ráadásul hetest is lőhetett Eggert, és elpörgette Tatai mellett a labdát. (20-18) Fahlgren újra egygólosra alakította a különbséget, majd hiába harcolt ki Zubai emberelőnyt és hetest, Sulc kihagyta a büntetőt, a Flensburg pedig egyenlíteni tudott.

Aztán pedig amatőr hibát követtek el, kétperces büntetésük alatt is hatan voltak a pályán, így kettős hátrányba kerültek. Az első lehetőséget egy hosszú - és kissé elképzelés nélküli - támadás végén Butenko betörése hozott gólt, de Szilágyi újra gyorsan egyenlített, ráadásul Beutler nagy ziccert fogott, és Szilágyi a vezetést is meg tudta szerezni. (21-22) Mivel Tatai gyakorlatilag nem találkozott a labdával, visszajött Mikler, Törő pedig a szélről bevetődve fantasztikus csuklómozdulattal a rövidbe lőtt.

Eggert egy újabb hetesből megszerezte a vezetést, majd megint Szilágyi villant, így már 22-24 volt az állás. A játék alapján a szintén sérülések sújtotta Szeged hamarabb fáradt el, mint a vendégegyüttes, nem is volt meglepő, hogy Skaliczki László kikérte az idejét. Katzirz átlövésből szépített, Mikler védett, majd Sulc passzából Katzirz ismét keresztül ment a német falon, és egyenlíteni tudott. A szélről befutó Hansen leszedte Bösen bejátszását, így újra megszerezték a vezetést, majd a szélső Mocsai átadását is gólra váltotta. (24-26)

A hajrára tehát hátránnyal indultunk, és ez még csak tovább nőtt, miután újabb hetest kaptak a vendégek, és Eggert ezt is értékesítette. Sulc átlövéséből megint közelebb kerültünk, de a következő alkalommal hiába lőhetett Zubai beállóból, Beutler iszonyatosan felpörgött a végére, és hárítani tudott. Az utolsó pillanatban aztán hibázott egyet, és bevédte Törő előkészítés nélküli lövését, de így is 27-26-os vereséget szenvedett a Szeged.

Jobban indult a mérkőzés, de kijött ellenfelünk nagyobb nemzetközi rutinja. A Tisza-partiak kulcspillanatokban nem tudtak eléggé fantáziadús és pörgős játékot produkálni, és ezzel fárasztani az ellenfelet, védekezésben pedig statikusabbá váltunk, az ellenfél szélsőit túl sokszor engedtük helyzetbe kerülni, ráadásul Szilágyi Viktor tudásával sem tudtunk mit kezdeni. A Szegednek még fejlődnie kell, de biztosak lehetünk benne, hogy Skaliczki László keze alatt fog is.

Férfi BL, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés:

Pick Szeged - Flensburg-Handewitt (német) 26-27 (12-9)
Gól: Katzirz 6, Sulc 5, Butenko 4, Vadkerti 3, Lékai, Zubai, Törő, Herbert 2-2, illetve Eggert 9, Hansen, Szilágyi 5-5, Fahlgren, Mocsai, Bösen 2-2, Heinl, Knudsen 1-1

megosztom