Kajak-kenu

Kovács Katalin terveit nem befolyásolja Janics állapota

A múlt héten jelenettet be a háromszoros olimpiai bajnok Janics Natasa, hogy kisbabát vár, emiatt kihagyja az augusztusi szegedi világbajnokságot. Párostársa, Kovács Katalin szerint nem befolyásolja terveit Janics kiesése.

"Igazából nem befolyásol Nati állapota, hiszen az elmúlt két évben, úgy idén is egyéniben kell leválogatózni a csapatba kerüléshez" - nyilatkozta a 29-szeres világbajnok a molcsapat-kajak.blog.hu-nak. Kovács Kati Janics társaként Athénban és Pekingben is olimpiai bajnok lett párosban.

"Tavaly már a VB-n sem tudtunk párost menni, mert Nati egyesben indult. Nekem olimpiai távon maradt a négyes. Egyébként pedig nagyon örülök, hogy Nati babát vár és eljött a pillanat az életében, hogy a baba a legfontosabb számára."

Kovács Katalin és Janics Natasa

Kovács szerint, ha ez idén is megismétlődött volna valamelyikük részéről, hogy megnyeri az egyest, mivel olimpia is közeledik a másik biztos ment volna mással párost. Úgy gondolja ezzel nincs is semmi baj, ez így természetes.

A 29-szeres világbajnok szerint jelenleg nagyon sok a nyitott kérdés a csapatok összeállítása. "Csapaton belül is Csipes Tamarának sincs párja. Tavaly egy edzésen már kipróbáltuk a párost és nem ment rosszul. Így például ez is lehet egy variáció."

Ugyanakkor edzője Csipes Ferenc korábban úgy nyilatkozott, elképzelhető hogy a 200 párosban Kovácsot és Kozák Danutát ülteti össze és próbálja ki.

Mindenesetre Janics kiválásával hatalmas versengés várható szinte minden számban.