Ligakupa

A DVSC a legerősebb csapattal készül a Haladás ellen

Zdenek Scasny a legerősebb összeállításban küldi pályára csapatát a vasárnapi Ligakupa-elődöntő első mérkőzésén. A DVSC vezetőedzője szerint az NB I-es szünet miatt olyan komolyan fogják venni a Haladás elleni meccset, mintha bajnoki találkozó lenne.

"Mivel a héten nincs forduló, ezért a Haladás elleni Ligakupa-meccset úgy vesszük, mintha bajnoki lenne, vagyis a lehetőségeinkhez képest a legerősebb összeállításban lépünk pályára - nyilatkozta a cseh szakvezető a klub hivatalos honlapjának. - Két válogatott játékosunk, Czvitkovics Péter és Varga József persze nem tart velünk Szombathelyre, de a sérült Dajan Simacra, Bernáth Csabára és Stefan Mardaréra sem számíthatunk. Természetesen a bajnokság a legfontosabb, de a Ligakupát is komolyan vesszük, szeretnénk bekerülni a döntőbe, és ott megvédeni a címünket."

Ligakupa, elődöntő, első mérkőzés:
Szombathelyi Haladás- DVSC-TEVA vasárnap, 17.30
A visszavágót március 30-án rendezik.

A másik ágon ZTE-Paks összecsapást rendeznek (szombat, 16:30).