Forma-1

A bajnoki cím szárnyakat ad?

  • Kele János

A Formula-1-es szezon rajtját megelőző sorozatunkban kitértünk már a McLaren és a Ferrari esélyeire is, így természetesen nem maradhat szó nélkül a világbajnoki címvédő Red Bull téli felkészülése sem. Vajon van esély a címvédésre?

Van, sőt az az igazság, hogy jelen pillanatban én magam egy fityinget sem tennék arra, hogy nem a Red Bull végez az év végén a konstruktőri tabella első helyén. Az egyéni bajnokság persze más, vannak jobb, kiegyensúlyozottabb párosok is a mezőnyben a Webber-Vettel tandemnél, sőt, megkockáztatom, hogy kiforrottabb, jobb (nem feltétlenül gyorsabb!) versenyzők is. Az aerodinamika, a leszorítóerő és a sebesség azonban az osztrákok javára billenti a mérleg nyelvét - legalábbis egyelőre.

Adódna persze a kérdés, hogy mégis, vajon miből vontam le ilyen drasztikus és nagyívű következtetéseket - hiszen a Red Bull nem verte rommá a mezőnyt a tesztelések során, nem döngölte a fölbe az ellenfeleit, sőt, sokszor az is előfordult, hogy jócskán elmaradt egy Ferrari vagy egy Mercedes napi győztes idejétől. Igen ám, csakhogy az előszezon furcsa egy időszak, ilyenkor nem elég nézni, látni is kell, és ehhez olykor nem elég pusztán a szemünket nyitva tartani és meresztgetni. Figyelni kell az apró részletekre is, hiszen az ördög éppen ezekben rejlik - miközben a riválisok sokszor meglepően alacsony üzemanyag-szinttel a tankjukban értek el fantasztikus időeredményeket, addig a Red Bull csak becsülettel körözgetett többnyire alaposan megtankolva. És az egészben az a nagy truváj és trükk, hogy így sem sokkal maradtak el a riválisoktól!

Red Bull

James Key, a Sauber technikai guruja például már Jerezben megmondta, hogy az idei Red Bull sem sikerült rosszul, sőt, egyenesen káprázatos lett, hiszen olyan jól viselkedik a kigyorsításokon, mint semelyik másik 2011-es konstrukció. Persze nem csak ő dicsérte az RB7-est, Martin Brundle, mint helyszíni tudósító szintén kiemelte az osztrákokat, mondván nem csak puszta címvédők lesznek az idei évben, hanem valóban a testükön keresztül vezet majd az út a bajnoki korona felé. És valószínűleg igazat is beszéltek, lévén mindketten független szakértők (értsd: Key sem mint a Sauber technikai guruja lett megszólaltatva), nem úgy, mint Helmut Marko, a salzburgiak tanácsadója, amúgy mellékállásban Vettel pótapukája, pótmenedzsere (mondjuk a világbajnoknak egyáltalán nincs menedzsere) és nem mellesleg szócsöve a csapat és a sajtó felé.

És, hogy miért keverem bele Marko doktort? Nos, a veterán csibész (mert bizony annak idején csináltak bátor dolgokat Jochen Rindttel közösen) nem átallott azt mondani, hogy a Red Bull minden ellenfelének kört adna az idénynyitón!

Azóta persze sok víz lefolyt a Dunán, a Mercedes bekeményített, a McLaren szinte kiszállt a versenyből, a Ferrari továbbra is tartja magát a kezdeti magabiztossághoz - de vajon él-e a még a Red Bull egy környi előnye a többiekhez képest? Vajon volt egyáltalán egy környi előnye a Red Bullnak valaha a tesztidőszakban? Ha volt, akkor mért nem látszott ez a teszteken?

A válasz pofonegyszerű: mert nem akarták megmutatni. Hogy miért nem? Nos, azért, mert az előny nem volt egy környi, de lehet, hogy még egy fél sem: egyszerűen maguk sem tudták, van-e egyáltalán, ha van, akkor mennyi, és arról sem volt fogalmuk, hogy a riválisok hol tartanak hozzájuk képest. Egyszerű pszichológiai hadviselés az egész: az eleve berezelt ellenfelet gondolkodtasd el még inkább, ijeszd meg, s hitesd el vele, hogy semmi esélye. Így lélekben már akkor feladja a csatát, amikor az még el sem kezdődött.

A Red Bull tehát az első menetet megnyerte, a végső gongszó azonban még messze, és korántsem biztos, hogy pusztán a leggyorsabb, legversenyképesebb autó garancia lehet a bajnoki címre. Idén ugyanis a korábbi éveknél sokkal nagyobb szükség lesz a klasszis versenyzőkre, az érett gondolkodású pilótákra, akik nem csak sebességben nagyon jók, hanem taktikailag is érettek arra, hogy kulcsfontosságú döntéseket hozzanak.

Hogy Vettel vagy Webber elég jó-e erre a feladatra, azt nehéz megtippelni, valószínűleg igen - ám az ember sosem tudhatja, mikor érkezik valaki, aki jobb nála. Vettel lehet, hogy sokkal érettebb lett a tavalyi évhez képest, de nekem például meggyőződésem, hogy Alonso, Button vagy Schumacher kombinációs készségét, taktikai érettségét meg sem közelíti. Hozzá kell tennem gyorsan persze, hogy MÉG - mert, hogy a potenciál megvan benne, az biztos… Mint ahogy a csillag is ott virít a homlokán: képes vagyok megvédeni a bajnoki címemet!