Síugrás

Osztrák edző váltja Kojonkoskit

  • VNA
megosztom

Továbbra is külföldi szakemberben bíznak a norvégok, a finn Mika Kojonkoski után az osztrák Alexander Stöckl irányítja legjobb síugróikat.

Alexander Stöckl - az új norvég edző a síugróknálNéhány nappal a planicai szezonzáró után eldőlt, hogy az osztrák Alexander Stöckl váltja majd a norvég síugró válogatott éléről kilenc év után távozó Mika Kojonkoskit. A finn származású szakvezető már a 2010/11-es szezon elején bejelentette, hogy márciusban búcsúzik, így régóta tudott volt, hogy a norvég szövetség keresi az utódát. Bár több neves szakember is szóba került a pozíció kapcsán, végül a főedzőként még meglehetősen ismeretlen 37 esztendős osztrák szakember mellett döntöttek.

Az eddig az osztrák szövetség alkalmazásában álló Stöckl kétéves szerződést írt alá Norvégiába, amely esetlegesen három további évre még meghosszabbítható. „Nagy megtiszteltetés nekem, hogy a norvég síugrókkal dolgozhatok, már nagyon várom a feladat kezdetét.” – nyilatkozta az egyik norvég Internetes portálnak az osztrák edző. Az utolsó körben Kojonkoski eddigi segédedzője, Geir Ole Berdahl is ott volt még a jelöltek között, de végül a norvég szövetség ismételten egy külföldi szakemberre bízta a Tom Hilde, Anders Bardal, Anders Jacobsen vagy éppen a világrekorder Johan Remen Evensen által fémjelzett csapat irányítását.

megosztom