Indian Wells-i tenisztorna

Djokovics győzött a döntőben

  • MTI

A szerb Novak Djokovics nyerte meg vasárnap az Indian Wells-i keménypályás tenisztorna 3,6 millió dollár összdíjazású férfi versenyét, miután a döntőben három játszmában győzött a spanyol Rafael Nadal ellen.

Novak Djokovic ünnepli győzelmét a Nadal elleni döntőben az Indian Wells-i férfi ATP tenisztornán.
A szerb játékos úgy tudott nyerni a világelső ellen, hogy az első játszmát 6:4-re elveszítette, ám a folytatásban már ő dominált, az idei évben tőle megszokott kirobbanó játékot produkálta, s végül közel két és fél óra alatt szerezte meg a győzelmet.

"Nagyon magabiztosan játszottam végig, ráéreztem a megfelelő ritmusra" - nyilatkozta Djokovics. "Nagyon motivált vagyok az idén, minden meccset meg akarok nyerni, s a célom, hogy a továbbiakban is ilyen jól menjen a játék."

A 23 éves teniszező december óta őrzi veretlenségét, sorozatban húsz mérkőzést nyert meg. A Nadallal eddig vívott csatáiban 16 vereség mellett ez volt a 8. győzelme. Most először fordult elő azonban az, hogy döntőben sikerült megvernie a világelső spanyolt. Győzelme révén 611 ezer dollárral gyarapodott a bankszámlája.

ATP-torna, Indian Wells (3,645 millió dollár), döntő:

Djokovic (szerb, 3.)-Nadal (spanyol, 1.) 4:6, 6:3, 6:2

Djokovics a tornagyőzelemmel a harmadikról a második helyre lépett előre a világranglistán, megelőzve a svájci Roger Federert, akit a szombati elődöntőben vert meg.

Hagyományos világranglista (zárójelben a korábbi helyezés):

1. ( 1.) Rafael Nadal (spanyol) 12.630 pont
2. ( 3.) Novak Djokovic (szerb) 8710
3. ( 2.) Roger Federer (svájci) 8280
4. ( 4.) Robin Söderling (svéd) 5735
5. ( 5.) Andy Murray (brit) 5545
6. ( 6.) David Ferrer (spanyol) 4510
7. ( 7.) Tomas Berdych (cseh) 4320
8. ( 8.) Andy Roddick (amerikai) 3260
9. ( 9.) Fernando Verdasco (spanyol) 3095
10. (10.) Jürgen Melzer (osztrák) 2695
11. (11.) Gae:l Monfils (francia) 2600
12. (12.) Nicolas Almagro (spanyol) 2485
13. (14.) Stanislas Wawrinka (svájci) 2355
14. (13.) Mihail Juzsnij (orosz) 2340
15. (15.) Mardy Fish (amerikai) 2106
...204. (199.) Balázs Attila 264