Atlétika

Abramovics segítségével térhet vissza Volgográdba Iszinbajeva

  • MTI
megosztom

A rúdugrás női világcsúcstartójának, Jelena Iszinbajevának a kérésére a Chelsea labdarúgócsapatát birtokló milliárdos, Roman Abramovics segíthet majd felújítani a volgográdi atlétikai csarnokot.

Valentyin Balahnyicjov, az Orosz Atlétikai Szövetség elnöke hétfőn elmondta, hogy az olimpiai és világbajnok Iszinbajeva decemberben tárgyalt Abramoviccsal Zürichben, a 2018-as labdarúgó-vb pályázatának eredményhirdetése előtt, s akkor kérte meg őt, segítsen rendbe hozni a létesítményt, hogy Volgogradban tudjon készülni a versenyekre.

Hétfőn Abramovics szóvivője is megerősítette, hogy tárgyal egymással Iszinbajeva és az üzletember az ügyben.

Balahnyicjov tájékoztatása szerint a volgográdi létesítménnyel két komoly probléma van, egyrészt nagyon hideg van a csarnokban, másrészt a rekortán felület meglehetősen régi, elhasznált. Úgy véli, ha minden jól alakul, a nyár folyamán kivitelezhetik a szükséges munkálatokat.

"Az új csarnok nem csupán Iszinbajevának jelentene sokat, mivel két másik aktív olimpiai bajnoka is van a városnak, a magasugró Jelena Szleszarenko és a távol, illetve hármasugró Tatyjana Lebegyeva személyében, de mellettük is több nagyon tehetséges atléta él ott" - mondta az orosz szövetség első embere.

Az elmúlt hetekben edzőt váltó Iszinbajeva nemrég döntött arról, hogy Olaszországból visszatér Volgográdba, mert ott szeretne készülni a jövőben.

megosztom