NB I

Mészöly kezdeményezne, Garamiéknak kellenek a pontok

megosztom

Mészöly Géza természetesen győzni szeretne, de nem zuhan össze, ha ez nem sikerül, Garami József pedig a helyzetkihasználásra hívta fel a figyelmet a találkozó előtt.

Tischler fejese - Fotó: mtkbudapest.hu

Mészöly Géza szerint a kezdés lesz különösen fontos a Szusza Ferenc Stadionban.

"Az MTK elleni mérkőzéssel kapcsolatban a kezdést tartom kiemelten fontosnak. Úgy kell kezdenünk a meccset, ahogyan az újpesti hagyományok megkívánják, és ahogyan a szurkolók elvárják. Nekünk kell diktálnunk a tempót és az első perctől kezdve kezdeményeznünk kell az MTK ellen, amely technikás és gyors futballt játszik. Szeretnénk, ha már a meccs elejére felpörögne a tizenkettedik játékosunk is, ehhez persze az kell, hogy a kezdő tizenegy felpörgesse… Természetesen győzni szeretnénk, a jelenlegi helyzetünkben nem is gondolhatunk másra, ám akkor sem zuhanhatunk össze, ha, ne adj’ Isten, nem sikerül" - tette hozzá a szakember az ujpestfc.hu-nak adott nyilatkozatában.

"Az MTK jó formában van - folytatta Mészöly - amit bizonyított a Videoton és a Győr ellen is, játékosai régóta ismerik egymást és jó, játsszák a rövid passzos játékot. Mindkét keretben sok a fiatal, akik egyre nagyobb szerepet játszanak mindkét csapat életében. Úgy érzem azonban, hogy a rutin mellettünk szól, ami szintén fontos lehet a holnapi meccsen.

A másik oldalról Garami József szakmai igazgató az MTK helyzetkihasználásán javítana.

"Újpesten egy csapat számára sem egy életbiztosítás a játék, mivel a közönség nagyon hajtja a hazaiakat - nyilatkozta az mtkbudapest.hu-nak a szakmai igazgató. - Nagyon veszélyes támadóik vannak, a rutinos Böőr, Rajczi és Simek mellett számos tehetséges fiatal is bevethető, akiket két jó középpályás is támogat az előre játékban. Szeretnénk javítani a helyzetkihasználásunkon, ki kell használnunk a lehetőségeket, mert ahogy ellenfelünknek, nekünk is nagyon kellenek a bajnoki pontok.

 

Újpest-MTK Budapest 17.30 (Sport 2)

 

Fotó: mtkbudapest.hu

megosztom