Síugrás

Lengyel győzelem Malysz búcsúversenyén

  • VNA
megosztom

Az erős és kavargó szél miatt egyetlen sorozat után hirdettek győztest a síugrók hagyományos évzáró planicai versenyén.

Vasárnap délelőtt szikrázó napsütésben, de kellemetlenül kavargó szél közepette rendezték meg a síugró Világkupa sorozat utolsó versenyét a szlovéniai Planicán. Az utolsó versenyen már csak a Világkupa legjobb harminc ugrója indulhatott, de a végül egyetlen sorozat után lefújt verseny így is több mint másfél óráig tartott. A mezőny élén sokáig a hazai színekben versenyző Robert Kranjec állt, aki a nap leghosszabb ugrását mutatta be (224,5 méter). Győznie azonban végül nem sikerült, hiszen a lengyel Kamil Stoch pontszámban megelőzte őt. Igaz, hogy a lengyel ugró lényegesen rövidebbet ugrott (215,5 méter), mint ellenfele, de a szélkompenzációnak és a stíluspontoknak köszönhetően végül mégis riválisa elé került. Az idei szezonban pályafutása első versenyét megnyerő Stoch ezzel a sikerével már harmadszor állhatott fel VK-verseny dobogójának tetejére.

A harmadik helyen ezúttal a - pályafutását ezzel méltó módon lezáró - lengyel Adam Malysz végzett, aki a zsűri távolságot szintén túlugorva (216 méter) állhatott fel a dobogóra. A 39 Világkupa versenyt nyerő, négyszeres világbajnok és négyszeres összetett Világkupa győztes versenyzőt ezernyi lengyel drukker búcsúztatta a planicai sáncon. A pénteki egyéni versenyen elért hármas osztrák siker után némiképp csalódást okoztak a „sógorok”, hiszen legjobbjuk, Gregor Schlierenzauer csak a negyedik helyen végzett. Igaz a 21 éves osztrák ugró így is megnyerte a sírepülő Világkupát, a most hetedikként záró Thomas Morgenstern pedig az összetett Világkupa megnyeréséért járó nagy kristálygömbbel utazhat haza Planicáról.

Sírepülő verseny – Planica (SLO)
1. Kamil Stoch (POL) 217,3 pont
2. Robert Kranjec (SLO) 215,0 pont
3. Adam Malysz (POL) 203,6 pont
4. Gregor Schlierenzauer (AUT) 201,4 pont
5. Anders Bardal (NOR) 198,9 pont
6. Severin Freund (GER) 197,8 pont

Az összetett Világkupa végeredménye:
1. Thomas Morgenstern (AUT) 1757 pont
2. Simon Ammann (SUI) 1364 pont
3. Adam Malysz (POL) 1153 pont
4. Andreas Kofler (AUT) 1128 pont
5. Tom Hilde (NOR) 903 pont
6. Martin Koch (AUT) 840 pont

A sírepülő Világkupa végeredménye:
1. Gregor Schlierenzauer (AUT) 475 pont
2. Martin Koch (AUT) 387 pont
3. Thomas Morgenstern (AUT) 378 pont
4. Adam Malysz (POL) 347 pont
5. Simon Ammann (SUI) 311 pont
6. Johan Remen Evensen (NOR) 291 pont

megosztom