Birkózás

A 7. helyért lépünk szőnyegre a szabadfogású csapat-vb-n

  • MTI
megosztom

A három kazah versenyzővel kiegészített magyar válogatott csoportjában egy győzelemmel és három vereséggel a negyedik helyen végzett, így a hetedik helyért léphet szőnyegre vasárnap délután az oroszországi Mahacskalában zajló szabadfogású birkózó csapat-világbajnokságon.

Gulyás István együttese az iráni, kubai, azeri és grúz csapattal került egy csoportba, s a szakvezető elsősorban abban bízhatott, hogy birkózói egy-egy "szakaszgyőzelmet" aratnak majd a négy összecsapás során.

A tavaly egyéni vb eredményei alapján a 10. helyre rangsorolt magyarok - a hazai szövetség honlapja szerint - a kubaiakkal kezdtek szombaton, s a hétből az első öt meccs vereséggel zárult, azaz a három légiós, valamint a világbajnoki bronzérmes Hatos Gábor (74 kg), illetve Veréb István (84 kg) is veszített. Ezt követően Kiss Gergely (96 kg) és Ligeti Dániel (120 kg) szép tusgyőzelemmel "kozmetikázta' a vereséget.

A folytatásban a csoportfavorit Irán ellen nem volt esély a sikerre, a magyar csapatból csak a "vendégmunkás" kazah Tolepbaj (55 kg) nyert meccset, így 1-6 lett a vége. A szombati utolsó találkozón Azerbajdzsán következett, amely ellen Tolepbaj és Hatos Gábor sikerei révén négy pár után 2-2-re állt a csata. A folytatásban azonban Veréb, majd Kiss is veszített, így a mérkőzés elment, ám jött Ligeti, aki a nap magyar győzelmét aratta az Európa-bajnok Ali Iszajev ellen, méghozzá úgy, hogy az első menetet elvesztette kapaszkodásból, a másodikban viszont hasonló módon nyert, a harmadikat pedig gyönyörű akciókkal, ledöntéssel, mögé kerüléssel 3-0-ra hozta.

Az azeriek ellen 4-3-ra elbukott mérkőzés után vasárnap reggel a grúzokkal vívott utolsó csoportmeccsel folytatták Ligetiék. Előzetesen is úgy tűnt, hogy ezen a meccsen lehet a legjobb esély a sikerre, s ez a szőnyegen is bebizonyosodott: négy pár után ismét 2-2 volt az állás, ám ezúttal az ötödikben Veréb nagyot küzdött, és győzött. Ezt követően Kiss veresége után Ligetin múlt a meccs sorsa, s a tehetséges fiatal birkózó roppant látványos, akciódús mérkőzésen győzött három menetben (4-4, 1-3, 3-3) Georgij Szakandelidze ellen.

Ezzel a csapat a csoportban a negyedik lett, s Kirgizisztán ellen küzd majd meg a hetedik helyért.

 

megosztom