Serie A

Zarate korai góljával nyert a Lazio

megosztom

Nem játszott túl izgalmas meccset a Lazio és a Cesena a Serie A-ban, de rómaiak a győzelemmel is megelégedtek. A vezetést Zarate már a második percben megszerezte, és ez elég is volt számukra a diadalhoz.

Zarate gólöröme a Lazio-Cesena olasz bajnokin 2011 márciusában

Gyorsan vezetést szerzett a Lazio. A második percben Mauri adott be balról, Zarate belepiszkált a labdába, ami a kapu bal oldalában kötött ki. (1-0)

Nem sokkal később egyenlítési lehetősége lehetett volna a Cesenának, ha a játékvezető észreveszi, hogy Bogdani nem magától került a földre a tizenhatoson belül.

A lassan csordogáló mérkőzésen a következő helyzet a 25. percben érkezett, amikor Hernanes távolról próbálkozott, Antonioli pedig magabiztosan védett. A vendégkapusnak a félidő zárásaként egy bravúrt is be kellett mutatnia Biava fejese után.

A második játékrészben próbálkozott ugyan a játék felpörgetésével a Cesena, de ez csak egy gyenge Parolo-lövésben csúcsosodott ki.

A hátralévő időben megint csak a hazaiak tudtak helyzetbe kerülni, de Hernanes újabb próbálkozását blokkolták a vendégvédők, Zarate pedig nem találta el a kaput a hajrában, így maradt az eredmény.

Serie A, 30. forduló:
Lazio-Cesena 1-0 (1-0)
gólszerző: Zarate (1.)

Később játsszák: 
Palermo-AC Milan 20:45

Vasárnap játsszák:
Fiorentina-AS Roma 12:30
Bari-Chievo 15:00
Bologna-Genoa 15:00   
Internazionale-Lecce 15:00   
Juventus-Brescia 15:00
Sampdoria-Parma 15:00
Udinese-Catania 15:00
Napoli-Cagliari 20:45

megosztom