Bundesliga

Nagy kínok között szerzett három pontot a Bayern München

A Hamburg a Kölnön bosszulta meg előző heti súlyos vereségét

A Bundesliga 27. fordulójában nehézkesen győzte le a Freiburgot a Bayern München. Bár gyorsan vezetést szereztek a Bajorok, nem játszottak jól, és visszaengedték a meccsbe ellenfelüket. A hajrában Ribéry szép egyéni teljesítményével végül mégis nyerni tudtak. A Hamburg az előző héten épp Münchenben kapott hat gólt, most ugyanennyit lőtt a Kölnnek, Podolskiék pedig csak kettővel tudtak válaszolni. A Werder Bremen értékes idegenbeli győzelmet aratott, és kissé eltávolodott a kiesőzónától.

Ribéry gólöröme a Freiburg-Bayern német bajnokin 2011 márciusában

Freiburg-Bayern München

A Bayern nem volt épp meggyőző. Ötlettelenül rakkolták végig az első félidőt, és bár korán megszerezték a vezetést, a Freiburgnak nem okozott nagy nehézséget visszajönni a mérkőzésbe.

A 9. percben Ribéry bal oldali szabadrúgását Gomez fejelte a hosszú felsőbe. (0-1)

Gyorsan közel került az egyenlítéshez a hazai együttes: Luiz Gustavo engedte el a labdát Kraftnak egy rossz beadás után, de Makiadi közbenyúlt, Kraft pedig csak szabálytalanul tudta megállítani. A jogos tizenegyest Cissé gyengén helyezte, Kraft pedig jó oldalra ment és "lenyelte" a labdát.

Nem sokkal később mégis összejött az egyenlítő gól: egy jobboldali beadás után még mentettek a Bayern-védők, de a labda visszakerült Cissé elé, aki közelről elpasszolta Kraft mellett. Luiz Gustavo megint elég furcsán próbált játékba avatkozni...(1-1)

Az addig sem túl kreatív müncheniek az első félóra végén elveszítették egyik legjobbjukat, Robben sérülés miatt cserét kért, Altintop érkezett a helyére.

Sok érdemleges esemény már nem történt az első félidőben, döntetlennel vonultak az öltözőbe a csapatok.

Louis van Gaal valószínűleg mondott néhány keresetlen szót a szünetben az övéinek, a Bajorok ugyanis lendületesebben kezdték a második játékrészt. Altintop kétszer is jól ment el a jobb szélen, de előbb szögletre mentették a beadását, majd Kroos nem találta el a kaput.

A gólszerzés tehát nem sikerült, és majdnem a Freiburg talált be. Putsila ment el a 60. percben a bal oldalon, az alapvonalról visszapasszolt Makiadi elé, de az ő lövésébe belepiszkáltak a védők. A szöglet után Barth lőhetett estében, de a kapu fölé bombázott.

Nem sokkal később Altintop előtt hatalmas ziccer adódott, miután Baumann elhagyta a kapuját, de a védők még be tudtak vetődni a török szélső lövése elé.

Ugyan a Bayern birtokolta többet a labdát, a hazai védelem sokkal jobban zárt, így a Freiburg kontrái voltak veszélyesebbek. A 68. percben Pranjic nyúlt bele furcsán egy jobb oldali lapos beadásba, de Kraft le tudott érni védője "kísérletére".

A hajrában végül meglett a Bayern erőlködésének gyümölcse: Ribéry cselezett befelé a tizenhatos sarkáról, majd kilőtte a hosszú alsó sarkot. (1-2)

A hosszabbításban Babastians még megpróbálkozott egy érdekes lövéssel - szabadrúgásból fellöbbölték neki a levegőbe a labdát -, de pontosan Kraftot találta el, így maradt az 1-2 és a Bayern-győzelem.


Hannover-Hoffenheim

A Bajoroknak szükségük is volt a győzelemre, mivel a Hannover sem akarja abbahagyni a saját jó sorozatát. Ezúttal a Hoffenheimet győzték le hazai pályán. A vezetést Ya Konan szerezte meg a 83. percben, miután Schmiedebach indította a bal oldalon, ő pedig éles szögből a rövid alsóba lőtt a kapus lába mellett. (1-0)

A győzelmet a második félidőben biztosították be a hazaiak. Ya Konan ezúttal előkészítő volt, Stindlt futtatta a jobb szélen, ő beadott, Abdellaoue pedig bevetődve érkezett a hosszún. (2-0)

Hamburg-Köln

Nem unatkozhattak a nézők Hamburgban, nyolc góllal szolgálta ki őket a két csapat, és még hazai győzelemnek is örülhettek. Az első negyedóra végén Ben-Hatira cselezett befelé a jobb oldalról, és a lövését Rensing ugyan védte, de a kipattanóra teljesen egyedül érkezett Petric, aki nem is hibázta el a ziccert. (1-0)

Újabb negyedóra múlva Ben-Hatira maga is betalált. Egy rossz hátrapasszra csapott le, az átvétellel átverte a védőjét, majd átemelte a kissé kint álló Rensinget. (2-0)

A 38. percben Petric megszerezte a második gólját. Rost kirúgása után Van Nistelrooy lekezelte a labdát, indította a horvátot, aki egyedül vihette a kiszolgáltatott vendégkapusra a labdát, és laposan el is lőtte mellette. A védők szép játékot néztek végig közelről... (3-0)

Petric a félidő zárásaként még elérte a mesterhármast. Elia ívelt be a bal oldalról egy visszacsel után, a csatár a beragadó védők mögött teljesen zavartalanul fejelhetett a kapu jobb oldalába. (4-0)

A Köln a szünet után ébredt. az 50. percben Jajalo cselezgetett a tizenhatos bal sarkánál, kibillentette a védőit, majd a kissé talán későn vetődő Rost mellett a rövid alsóba lőtt. (4-1)

A hazaiaknak nem tetszett, hogy csökkent az előny, Kacar fejjel gyorsan vissza is állította a négygólos különbséget. (5-1)

Nem sokkal később már öttel vezetett a Hamburg az 58. percben Novakovic szabálytalansága után Zé Roberto a bal felsőbe bombázott a tizenegyespontról. (6-1)

A Kecskések is jobbnak látták azonban a négygólos differenciát, így Podolski lépett ki a hazai védők között, elhúzta a labdát a kifutó Rost mellett, és a hálóba lőtt. (6-2)

A hajrában már nem erőlködtek a csapatok, de így is fölényesen nyert a HSV.

Nürnberg-Bremen

A kiesés elől menekülő Werder idegenben tudott nyerni. Az első félóra végén Pizarro került a földre a Nürnberg tizenhatosán belül, Wagner pedig precízen a jobb alsóba lőtte a büntetőt. (0-1)

Csak pár percig voltak azonban előnyben, mivel egy jobb oldalról elvégzett szabadrúgás után Silvestre kifejelte a labdát, de a tizenhatosról Gundogan rátűzte, és mivel megpattant a védőkön, Wiesének nem volt esélye védeni. (1-1)

A második játékrészben aztán Pizarro újra megszerezte a vezetést, majd Wagner egy újabb tizenegyessel biztossá tette a brémaiak győzelmét. (1-3)

Frankfurt-St.Pauli

Az alsóházi rangadót nagy küzdelemben nyerte meg a Frankfurt. Gekas tizenegyesből szerzett vezetést a Frankfurtnak a 24. percben (1-0), majd az első játékrész hajrájában Takyi végezhetett el szabadrúgást mintegy 20-22 méterre a hazaiak kapujától, a lövése pedig megpattant a sorfalon, így védhetetlenül hullott a labda a már elvetődő kapus mellett a hálóba. (1-1)

A hajrá kezdetén aztán megint Gekas volt eredményes, miután kapott egy előreívelt labdát, és ellőtte Kessler mellett. (2-1)

A harmadik-negyedik helyen a két csapat győzelmének köszönhetően maradt a Hannover, Bayern München sorrend, a Hamburg közelebb lopózott az Európa Liga-selejtezős helyen álló Nürnberghez, míg a Werder pontszámban utolérte a 11. helyezett Kölnt. A St. Pauli visszacsúszott az osztályozót jelentő 16. helyre, őket a Stuttgart előzi meg, de Hajnal Tamásék csak vasárnap lépnek pályára.

Bundesliga, 27. forduló:
Hamburger SV-1. FC Köln 6-2 (4-0)
gólszerzők: Petric (12., 38., 43.), Ben-Hatira (32.), Kacar (52.), Zé Roberto (58., 11-esből), illetve Jajalo (50.), Podolski (62.)

Eintracht Frankfurt-St. Pauli 2-1 (1-1)
gólszerzők: Gekasz (34., 77., előbbit 11-esből), illetve Takyi (42.)

Freiburg-Bayern München 1-2 (1-1)
gólszerzők: Cisse (17.), illetve Gomez (9.), Ribéry (88.)

Hannover 96-Hoffenheim 2-0 (1-0)
gólszerzők: Konan (38.), Abdellaoue (53.)

1. FC Nürnberg-Werder Bremen 1-3 (1-1)
gólszerzők: Gundogan (30.), illetve Wagner (27., 89., mindkettőt 11-esből), Pizarro (50.)
piros lap: Chandler (72., 1. FC Nürnberg)

Később játsszák:
Borussia Dortmund-FSV Mainz 18:30

Vasárnap játsszák:
Bayer Leverkusen-Schalke 04 15:30
VfB Stuttgart-VfL Wolfsburg 17:30

Pénteken játszották:
Borussia Mönchengladbach-Kaiserslautern 0-1 (0-0)
gólszerző: Bailly (61., öngól)