Forma-1

Emlékezetes szezonnyitók az elmúlt két évtizedből - videó

  • Kele János
megosztom

Már csak hetet (hatot?) kell aludnunk, hogy felbőgjenek a motorok, lecsapódjanak a sisakrostélyok, és útjára induljon a Formula-1-es világbajnoki sorozat következő évada. Legújabb cikkünkben az elmúlt 20 év legemlékezetesebb idénynyitóit elevenítjük fel.

A 2003-as Ausztrál Nagydíjon David Coulthard, Juan Pablo Montoya és Kimi Räikönen pezsgőzik.
Nem mindig volt része túlzottan érdekfeszítő szezonrajtban a nagyérdeműnek az elmúlt két évtizedben, ám mégis, szinte minden esztendőben a legnagyobb érdeklődés az évad első futamát övezte. Így volt ez akkor is, amikor Senna és Prost akaszkodtak össze, amikor Hill és Schumacher csörtéjétől volt hangos a világsajtó, és akkor is, amikor David Coulthard utolsó győzelmét aratta.

5. 1990, Phoenix - a győztes: Ayrton Senna (McLaren-Honda)

Mindössze másodszor rendeztek versenyt az arizonai nagyváros központjában felépített versenypályán, s máris hatalmas figyelmet kapott a rendezvény - itt rendezték ugyanis az 1990-es szezon első futamát. Ráadásul meglepetésekből sem volt hiány, a McLarennel első versenyét futó Berger például azonmód elverte Sennát az edzésen, s a pole pozícióból rajtolhatott. Mellette azonban nem a csapattárs brazil, s még csak nem is a Ferrarihoz szerződő Prost állt, hanem Pierluigi Martini egy Minardi volánja mögött! A verseny aztán már másképp alakult, az időmérőn dominálók háttérbe szorultak, helyettük egy fiatal francia pilóta showját élvezhette a nagyérdemű: Jean Alesi előbb kilőtt a negyedik kockából, majd eltűnt a messzeségbe. Egyedül Senna tudott a nyomába eredni, s a legendás brazil az első adandó alkalommal előtte is termett - ám Alesi magától értetődő természetességgel vette vissza helyét a következő kanyarban. Senna elsőre talán kissé meglepődött ekkora tiszteletlenséget látván, másodszorra azonban nem hibázott, előzött, és simán nyerte a versenyt. Alesi személyében pedig sokan a jövő nagy világbajnokát vélték felfedezni…


4. 1997, Melbourne - a győztes: David Coulthard (McLaren-Mercedes)


Úgy kezdődött, hogy a Williamsnél első számú pilótává avanzsáló Jacques Villeneuve saját csapattársát is 1,8 másodperccel verve szerezte meg a pole pozíciót az időmérőn - nem is sejtve, hogy alig párszáz méter adatik meg majd neki a másnapi versenyen. Pedig így történt, a kanadai szupersztárt már az első kanyarban hidegre tették, a vezetést pedig újdonsült csapattársa, Heinz-Harald Frentzen vette át. Közben a címvédő világbajnok Hillre is rájárt a rúd: a veterán angol Arrowsának nem éppen bivalyerős Yamaha motorja már a felvezető körben megadta magát… Sokáig Frentzen robogott az élen, s úgy tűnt, utcahosszal nyerheti a versenyt - ám a technika másképp gondolta. Az 55. körben a Williams fékje felrobbant, a német pedig a kavicságyban találta magát. Ekkor vette át a vezetést a későbbi győztes David Coulthard, s hiába szorongatta meg betyárosan a végére feltámadó Ferrarival Schumacher, a skót versenyző hazaszállította a győzelmet a McLarennek. Akik, nem mellesleg ekkor szerepeltek először a később legendássá váló ezüst színösszeállításban…


3. 1999, Melbourne - a győztes: Eddie Irvine (Ferrari)

Örök igazság: sose késsük le a kicsit korán kezdődő ausztráliai idénynyitó első fél óráját, mert lemaradhatunk minden érdekesebb történésről. 1999 első versenyén például a toronymagas esélyes McLarenek hullottak el röpke harminc perc alatt, így aki csak késve támolygott a televízió elé, az dörzsölgethette egy darabig a szemét, mire feleszmélt, hogy valóban Eddie Irvine táncol az élen. A csapattárs Schumacher szintén kalandos versenyt futott: beragadt a rajtnál, majd később is számtalan technikai galiba hátráltatta a felzárkózását. Irvine tehát senkitől sem zavartatva evickélt a célba elsőként, megszerezve élete első futamgyőzelmét. Mögötte ráadásul a dobogó is meglehetősen vegyes képet mutatott: a Jordan egy második hellyel indította története legszebb szezonját Heinz-Harald Frentzen révén, míg az akkoriban nem túl acélos Williamset a kisebbik Schumacher-fivér repítette vissza a pódiumra.


2. 2005, Melbourne - a győztes: Giancarlo Fisichella (Renault)


Már az időmérő-edzésen körvonalazódott, hogy ez bizony nem lesz egy mindennapi futam. A változékony időjárásnak hála a rajtrács igencsak kaotikusra sikeredett, a pole-ban az első renault-s versenyét futó Fisichella állt, mögötte a Toyotával Trulli és a Williamsszel Webber következett. Az ötszörös címvédő Schumacher közben kénytelen volt az utolsó előtti rajthelyről nekiindulni az idénynyitó futamnak. Maga a verseny sem volt kevésbé kaotikus, mint a kvalifikáció, bár a győztes személye nem változott - Fisichella simán nyerte élete második futamát. A második helyen a 11. helyről induló Barrichello ért be (ezzel le is tudta ezévre a legjobb futamát), míg a harmadik pozícióba a hihetetlenül stabil versenyt futó Alonso fért oda. És mi lett a nagy esélyes Schumacherrel? Ütközött Heidfelddel, és kiesett. Nem is róla szólt a szezon…


1.    2003, Melbourne - a győztes: David Coulthard (McLaren-Mercedes)

Hatalmas tűzijátékot hozott a 2003-as szezont megnyitó Ausztrál Nagydíj - jóformán alig volt olyan pilóta, aki a tényleges erőviszonyoknak megfelelő helyen futott volna célba. Pedig az élről a két Ferrari véghatott neki a küzdelemnek, és semmiféle jel nem mutatott affelé, hogy veszítettek volna 2002-es előnyükből, még úgy sem, hogy az FIA nem győzött új szabályokat hozni ennek érdekében. A versenyen aztán kiütköztek a Ferrari gyermekbetegségei, ráadásul szerencséjük sem volt, így végül egyik vörös overallosnak sem sikerült dobogóra állnia. Sokáig úgy tűnt, Juan-Pablo Montoya nyerhet a Williamsszel, ám a kolumbiai sordöntő hibát követett el az utolsó körökben, s az első helyet kénytelen volt átadnia a mögötte rohamtempóban közeledő David Coulthardnak. A skót pedig élt is a lehetőséggel, első helyen ért célba, s mint később kiderült, pályafutása utolsó győzelmét szerezte meg. Mögötte a feltűnően dühös (csak magára lehetett az) Montoya és a csapattárs Räikkönen futottak be, míg Michael Schumacher egy rendkívül kalandos verseny után lett negyedik.

megosztom