Győr-FTC

Csertői első győzelmére készül, Prukner a szerencsében is bízik

A Győr az elmúlt fordulóban kiütéses vereséget szenvedő Ferencvárost fogadja a Monicomp Liga zöld-fehér rangadóján.

A Ferencváros a Győr ellen próbálja feledtetni az elmúlt fordulóban elszenvedett 5-0-s vereséget a Videotontól. Prukner szerint idegenben is eredményesek lehetnek a zöld-fehér rangadón.

"Egy átalakuló Győrrel fogunk játszani. Ősszel mi jöttünk ki jobban a mérkőzés fordulópontjaiból, reméljük, most is így lesz. Megnéztük ellenfelünk MTK elleni mérkőzését, megfelelően feltérképeztük őket, az látható, hogy az edzőváltás után új impulzusokat kapott a csapat. A Győr bőséges, jó játékosállománnyal rendelkezik, a keret sok variációs lehetőségre ad alkalmat kollégámnak. Tisztában vagyunk vele, hogy nehéz meccs lesz, de bízom benne, hogy a szerencse is mellénk szegődik, és eredményes játékra leszünk képesek" - jegyezte meg az Ferencváros szakvezetője az ftc.hu-n.

Csertő Aurél első győzelmére készül a Győr kispadján, de semmiképpen sem könnyed játszadozásra.

"A Fradi egy hajtós, küzdős csapat, amely ellen nagyon nehéz játszani. Mentálisan is fel kell venni velük a versenyt, de úgy érzem, hogy hazai pályán van esélyünk a győzelemre. Nehéz megmondani, hogy a küzdelem vagy inkább a játékosság kap majd nagyobb szerepet, szerintem egyik fél sem számíthat könnyed játszadozásra. Mi itthon lépünk pályára, így mindenképpen szeretnénk nyerni, de úgy érzem, hogy egyenlő esélyekkel indulunk ezen a találkozón" - tette hozzá a nemrég kinevezett győri edző.