Ökölvívás

Afgán nők is készülnek a londoni olimpiára - videó

  • VNA

A londoni olimpián a női ökölvívás is bemutatkozik az ötkarikás programban. A 36 kvóta egyikére Kabulban edző afgán hölgyek is pályáznak.

A 2012-es londoni olimpia egyik nagy újdonsága az lesz, hogy ökölvívásban már a hölgyek is érmekért versenyezhetnek. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság többszöri negatív válasz után 2009-ben ugyanis úgy döntött, hogy a gyengébbik nem képviselőit is beengedi az ötkarikás játékokra ebben a sportágban. A londoni programban három súlycsoport (48 kg, 57 kg, 69 kg) versenyzői lehetnek ott a mezőnyben, összesen 36, súlycsoportonként 12-12 versenyzővel.

A női ökölvívás az elmúlt tíz évben sok országban terjedt el (jelenleg a világ 120 országában közel 40.000-en űzik), olyan országokban is, ahol korábban még a nők sportolása sem feltétlenül mindig egyértelműen megengedett. Az AFP hírügynökség alábbi linken látható videója például egy Kabulban, Afganisztán fővárosában található edzőközpontról tudósít, ahol néhány éve még a Talibán embereket végzett ki. Most azonban afgán női ökölvívók készülnek itt, annak érdekében, hogy kijuthassanak a londoni olimpiára, amelyre a 2012-ben sorra kerülő világbajnokságon nyílik majd kvótaszerzési lehetőség.

A magyar női ökölvívók ugyan a 2000-es években három világbajnoki címet is szereztek a sportágban, Londonban várhatóan aranylányaink egyike sem lesz ott várhatóan. A hölgyek legelső világeseményén, 2001-ben az egyesült államokbeli Scrantonban vb-címet szerző Pruzsinszky Ivett már inkább kick-boksz karrierjére koncentrál, a 2002-ben és 2005-ben világbajnok Kovács Mária súlycsoportja (+81 kg) pedig nem került be az olimpiai programba. Tőlük függetlenül azonban lehetnek kvótaesélyes magyar versenyzők, hiszen Mizsei Vivien, Csejtei Csilla vagy a korábbi vb-érmesek, Ducza Anita és Csík Mónika is képes lehet a részvételi jog megszerzésére.