Debrecen

Az eddigi legnehezebb meccs vár ránk - Zdenek Scasny

A Videoton ellen készül a Debrecen az NB I 20. fordulójában, azaz a bajnoki éllovas fogadja a címvédőt. A Loki vezetőedzője eddigi legnehezebb mérkőzésére számít, és nem csak azért, mert az idei szezonban nem a legmeggyőzőbb a hajdúságiak idegenbeli mérlege. A Videoton remek formában van, előző bajnokiján öt góllal verte a Ferencvárost, a hétközi Magyar Kupa visszavágóján pedig 4-0-val küldte haza a Budapest Honvédot.

DVSC címerNem árulok el különösebben nagy titkot, ha azt mondom, az eddigi legnehezebb mérkőzés vár ránk. A Videoton egy nagyon jó és egységes csapat. Gyorsak, agresszívak és Lencse, Alves, valamint Nikolics személyében gólerős csatárokkal rendelkeznek, rájuk különösen oda kell figyelni. Mindkét együttes számára nagyon fontos lesz ez a találkozó, de hogy jó mérkőzésre van-e kilátás, nagyban függ a pálya állapotától is. Szombaton elvesztettünk két pontot a Honvéd ellen, ami nagyon fájó. Holnap jobb játékot kell nyújtanunk, és muszáj lesz végig koncentrálnunk. Minden mérkőzés nulla nulláról indul, reméljük, sikerül szép eredményt elérnünk Székesfehérváron” - mondta a mérkőzés előtti napon a hajdúsági klub hivatalos holnapjának a cseh tréner.