Bajnokok Ligája

A Chelsea-nek vannak még tartalékai - Ancelotti

Drogba szerint nem tragédia, hogy nem lőttek gól a Köbenhavn elleni visszavágón

A Chelsea 0-0-t játszott hazai pályán a Köbenhavn ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Mivel Dániában 2-0-ra nyertek, így is simán jutottak tovább a negyeddöntőbe. A mérkőzés sok helyzetet hozott, de mindkét csapat elpuskázta azokat, az edzők mégsem voltak elégedetlenek csapataikkal. A pénteki sorsolás előtt Carlo Ancelotti és Didier Drogba sem nagyon tudott választani a lehetséges ellenfelek közül.

Carlo Ancelotti

"Nem játszottunk jól, legalább az egyik helyzetünket ki kellett volna használnunk a sok közül" - kezdte szigorúan az értékelést Carlo Ancelotti, aki azért pozitívumokat is talált. "Annak örülök, hogy az ellenfelünknek nem adtunk sok lehetőséget. Mivel 2-0-ra nyertünk Dániában, nem volt fontos, hogy betaláljunk. Az is elég volt a továbbjutáshoz, hogy őket sem engedtük gólt lőni. A játékosok jó szellemben játszottak, és végig koncentráltak a mérkőzésen. Be akartunk jutni a negyeddöntőbe. Tavaly ilyenkor sírtunk, most viszont boldogok vagyunk. A Barcelonát szeretném elkerülni a pénteki sorosoláson, mert ők a legerősebb ellenfelek. Igazából a katalánokat és a Manchester Unitedet is a másik ágra tenném, ha lehetne, hogy csak a döntőben találkozhassunk velük. De várnunk kell péntekig, és majd meglátjuk, hogy kire és hogyan kell felkészülnünk. Szerencsések vagyunk, hogy ebben a fontos időszakban majdnem mindenki egészséges. Ezért forgattam a csapatot, mindenki megérdemli a játéklehetőséget, és fittnek is kell maradniuk. A játékosaim nagyon motiváltak, a Chelsea-nek még vannak tartalékai."

Stale Solbakken, a dánok vezetőedzője elismerte, hogy az angol csapat volt az erősebb a két csapat közül: "Csak gratulálni tudok a Chelsea-nek a továbbjutáshoz. Összességében jobbak voltak, és ezúttal is jól játszottak, de büszke vagyok arra, amit elértünk a sorozatban. Nyolc mérkőzést játszottunk, és hétszer jók is voltunk. Csak az előző találkozóval lehetünk elégedetlenek, de el kell ismernünk, hogy egy jobb csapat győzött le minket. A Stamford Bridge-en elért gólnélküli döntetlen jó eredmény. A védelmünk nagyon erős volt, a kapusunk is jól védett, és összességében elégedett lehetek."

Didier Drogba, a Chelsea elefántcsontparti csatára is elégedett a továbbjutással, a lehetséges ellenfelek közül viszont nem tudott választani: "Nem lehetünk csalódottak. Egy kicsit zavaró, hogy nem lőttünk gólt, de a lényeg a továbbjutás volt. Sok helyzetünk volt, és ennek örülök, mert már azokat sem könnyű kialakítani. A Köbenhavn kevés lehetősége inkább rögzített szituációkból alakult ki, mi pedig akcióból is veszélyesek tudtunk lenni. Szóval nem történt tragédia. A továbbiakat illetően várjuk meg a sorsolást. Bárki lesz az ellenfél, csak játszani akarunk, és mindent megteszünk a továbbjutásért. Sok nagy csapat van még versenyben, és nehéz lenne azt mondani, hogy «nem akarunk a Manchester Uniteddel játszani», ha helyettük jöhet a Barcelona is. Vagy hasonlóan: «nem akarunk a Barcelonával játszani», és megkaphatjuk az Intert. Mind nehéz ellenfelek."

Jesper Grönkjaer, a dánok szélsője, aki 2000-2004 között a londoni Kékeknél játszott, kissé kritikusan fogalmazott a saját játékukkal kapcsolatban: "Nem voltunk a legjobbak. Valamivel jobban játszottunk, mint az első mérkőzésen, de a téli szünet nagyon megfogott minket. Ha decemberben játszottunk volna, jobbak lettek volna az esélyeink, de egy nagyon erős csapat volt az ellenfelünk, a Bajnokok Ligája egyik favoritja. A visszatérés még különösebb érzés volt, mint hittem, de amint elkezdődött a mérkőzés, csak a győzelem érdekelt. Jó eredmény a döntetlen Angliában, de nem sokat ér, ha otthon 2-0-ra kikapunk. A Chelsea nagyon erős, és remélem, megnyerik a BL-t."