Bajnokok Ligája

Ez a mi butaságunk volt, nem az Inter érdeme - Gomez

Van Gaal szerint túl sokat akart a csapata, Leonardo Istennek köszönte meg az Inter továbbjutását

megosztom

A címvédő Internazionale összesítésben kétgólos hátrányból felállva, idegenben lőtt több góljának köszönhetően jutott tovább a Bayern München ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Louis van Gaal, a Bajorok vezetőedzője szerint csapata túl sokat akart, játékosai szerint viszont épp az volt a baj, hogy a hajrában nem a saját játékukat próbálták játszani. Leonardo, az Inter szakvezetője Istennek és a játékosai hozzáállásának köszönte meg a továbbjutást, Sneijder szerint egy percig sem adták fel a reményt.

"Nehéz megmagyarázni ezt a találkozót" - kezdte Leonardo, az Inter vezetőedzője. "Nyertünk, és ez a lényeg. Nem akarok belemenni a részletekbe, a játékosaim nagyszerű hozzáállásáról kell beszélnem. Jól megterveztük a mérkőzést, gyorsan gólt szereztünk, és jól is játszottunk, amíg a Bayern a maga javára nem fordította az állást. Aztán másodszor is betaláltak, és még többet is lőhettek volna, de végül összeszedtük magunkat, és nagyszerű második félidőt játszottunk. Többet birtokoltuk a labdát, és vártuk a lehetőségeinket. Néhányat sikerült is kialakítanunk, de közben kockáztatnunk kellett, hogy újabb gólt kapunk. Nagyon örülök a győztes gólt szerző Pandevnek, nehéz időszakon van túl. Sokan kritizálták a teljesítménye miatt, de keményen dolgozott, és most megkapta a jutalmát. Ezek fantasztikus pillanatok, óriási az örömöm, és csak megköszönni tudom Istennek, hogy megtapasztalhattam ezt az élményt. Történelemkönyvekbe illő az eredmény, ha figyelembe vesszük, hogy milyen nehezen harcoltuk ki, és milyen jó volt az ellenfelünk. Azonban már a bajnokságban is sikerült hasonlót felmutatnunk: hátrányból jöttünk vissza, és az utolsó percekben nyertünk. Ez is azt mutatja, hogy ezek a játékosok hisznek a csapatukban, és sosem adják fel. Európa bajnoka még mindig talpon van" - zárta mondandóját a brazil szakember.

Louis van Gaal szerint a Bayern túlságosan is az előrejátékkal foglalkozott, és játékosainak inkább az eredmény tartására kellett volna összpontosítaniuk.

"Túl sokat akartunk. Nem először történik velünk ilyen. Ebben a szezonban már negyedszer vagy ötödször dobunk el egy olyan meccset, amit gyakorlatilag már megnyertünk. Már rég eldönthettünk volna mindent. Ehelyett az Inter továbbjutott, és van esélyük nyerni - annak ellenére, hogy helyzetük a mérkőzésen nem sok volt. Viszont kihasználták őket. Ez bármikor megtörténhet a futballban. Félidőben azt mondtam a csapatomnak, hogy egységesnek kell maradnunk, és azt követően is voltak lehetőségeink. Volt olyan helyzet, amikor hárman vittük egy védőre a labdát, és abból gólt kellett volna szereznünk. Később hátul koncentrálnunk kellett volna, de nem tettük, és emiatt bajba kerültünk. Erre gondoltam, amikor azt mondtam nekik, hogy ne akarjanak túl sokat. Túl sok védelmi hibát követtünk el. A játékosok mindent beleadtak, és egy edzőnek ezt figyelembe kell vennie, amikor értékeli a csapatát. Élvezték a mérkőzést, ahogy a szurkolók is. Természetesen mind csalódottak vagyunk, de jó mérkőzést láttunk."

Lahm vigasztalja Gomezt a 3-2-re elvesztett Bayern-Inter BL-nyolcaddöntő visszavágó után 2011 márciusában

Érdekes, hogy a Bayern játékosai nem egészen értettek egyet edzőjükkel, Mario Gomez szerint pont az volt a hiba, hogy feladták a saját játékukat a hajrában.

"Ez nem az Inter nagyszerű teljesítménye volt, hanem a mi butaságunk. Idegesítő, hogy hatvan percen keresztül jól játszottunk, utána pedig csak megpróbáltunk jól védekezni. Nyugodtan kellett volna folytatnunk a saját játékunkat. Sokkolt minket, amikor 2-2 lett az állás, mert a semmiből jött a gól. De még mindig továbbjutásra álltunk egy kifejezetten rosszul játszó csapat ellen. Nagy teret hagytak nekünk, mégsem tudtunk gólt lőni. Négy, öt vagy akár hat gólt is szerezhettünk volna. Ilyen hibákkal még az sem nagyon számít, hogy kiesünk vagy továbbjutunk, úgysem nyerjük meg a Bajnokok Ligáját. A jobb csapat esett ki" - mondta a Bajorok első gólját szerző támadó.

Csapattársa, Danijel Pranjic szerint le kell zárni a közelmúltat, mert van még fontos feladatuk az idény hátralévő részére is: "Azt hiszem, jól játszottunk. Belőhettük volna a harmadik gólunkat is, de nem volt szerencsénk. Nehéz ilyenkor bármi okosat mondani. Megint kikaptunk. Gyorsan túl kell lépnünk ezen a szezonon és kész. Az egyetlen célunk az lehet, hogy a bajnokságban a legjobb három között végezzünk. Jövőre Münchenben rendezik a BL-döntőt, és tragikus lenne, ha még az indulók között sem lennénk ott."

Wesley Sneijder, az Inter középpályása szerint az juttatta őket tovább, hogy egy percre sem adták fel a reményt. A holland az első kapott gól előtt a labdát kiejtő kapust, Julio Cesart is dicsérte, mivel szerinte a folytatásban bemutatott bravúrjaival sokat tett a győzelemért.

"Tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz, hiszen otthon 1-0-s hátrányt szedtünk össze, de azt hiszem, jó munkát végeztünk. Hittünk abban, hogy nyerhetünk, és szerintem meg is érdemeltük a továbbjutást. Jól kezdtünk, de persze nem tett jót a két kapott gól. Ennek ellenére a félidőben is úgy éreztük, hogy felállhatunk. Jól kezdtük a második játékrészt, és rögtön kialakítottunk néhány helyzetet. 2-2 után tovább hajtottunk a győzelemért, és végül gólt szereztük - jó meccs volt. Ami Julio Cesar teljesítményét illeti, remekül védett. Volt ugyan egy hibája, de kapusként nem könnyű az élet. Ha hibázol, szinte biztosan gólt kapsz. A második félidőben viszont ő tartott minket meccsben."


A mérkőzés összefoglalója

megosztom