Magyar Kupa

A Kaposvár jutott utolsóként az elődöntőbe

Közel volt, de mégsem sikerült a bravúr az Újpest számára, így a Kaposvár jutott a Magyar Kupa elődöntőjébe, miután hazai pályán 2-2-es döntetlent játszottak a felek a visszavágón.

Újpesti csata - Fotó: www.ujpestfc.hu
A vendégek már az első mérkőzésen nehéz helyzetbe hozták magukat, amikor hazai pályán kikaptak 3-2-re, de a visszavágó sem ígérkezett könnyűnek. Zsók József tudott az újpesti kapuba találni egy szöglet utáni kavarodásból a 20. percben, így tovább nőttek Mészöly Géza csapatának gondjai.

A második játékrészben tovább romlottak a viszonyok, mivel Rajczi Péter már a 48. percben a kiállítás sorsára jutott, 10 emberrel maradtak a vendégek. Böőr ugyan még kozmetikázott az eredményen, 10 méterről lőtt kapásgólt, de a 73. minutumban már ismét a Kaposvár vezetett Kulcsár jóvoltából.

A lefújás előtt néhány perccel ismét kiegyenlített az Újpest Sitku révén, de Mitrovics megkapta második sárgáját, így már kettős emberelőnyben játszottak a hazaiak. Az utolsó percekben pedig már nem változott az eredmény.

Magyar Kupa, negyeddöntő visszavágó:

Kaposvár-Újpest 2-2 (1-0)
gólszerzők: Zsók (20.), Kulcsár (73.) ill. Böőr (62.), Sitku (86.)
kiállítva: Rajczi (48.), Mitrovics (89.)

Továbbjutott: a Kaposvár 5-4-es összesítéssel.

Fotó: www.ujpestfc.hu