NB II

Szentes-féle szögletekkel győzött a Diósgyőr

Címkék:

A DVTK két szöglet-variációból is gólt szerzett a Békéscsaba ellen, amiket a csapat szakmai igazgatója, Szentes Lázár mutatott meg Benczés Miklós vezetőedzőnek.

DVTK szöglet - Fotó: dvtk.euA DVTK 3-0-ra nyert Békéscsabán, és a Nyíregyháza pontvesztése miatt három pontra megközelítette a tabella élén álló szabolcsiakat. Benczés Miklós a dvtk.eu-nak beszélt csapata újabb győzelméről, és a kialakulóban lévő diósgyőri futball-lázról.

„A most szombati mérkőzésen túl passzív volt a labdajáratásunk, nem történtek meg azok a beindulások, ami folyamatossá tette a múlt héten a játékunkat, és a labdaszerzés intenzitása is alatta maradt a kívánatosnak. Az első gólunk egy begyakorolt figura volt, örülök, hogy gól született belőle. Már a hazai mérkőzésen is voltak jelei, hogy veszélyesek vagyunk pontrúgások után, és tudtam, a folyamatos gyakorlásnak egyszer úgyis meglesz az eredménye. Ezúton is szeretném megköszönni Szentes Lázárnak - emlékezhetünk rá, mennyi gólt szerzett néhány éve szögletből az általa edzett Újpest -, hogy tapasztalatai átadásával segített a pontrúgások utáni szituációkra való felkészülésben” – mondta a DVTK edzője.

A DVTK a pontrúgások mellett sok távoli lövéssel is kísérletezett, ami szintén nem volt véletlen.

„A távoli lövések is benne vannak a repertoárunkban, mert arra kell készülnünk, hogy az ellenfelek beállnak védekezni vagy ha maguktól nem is, akkor mi kényszerítjük rá őket erre, mert próbálunk dominálni. Amennyiben jól zár az ellenfél védelme, akkor jól jönnek a távoli bombák, és tényleg, jó néhány esetben bravúrral mentett a békéscsabaiak kapusa” - tette hozzá a szakember.

Benczés Miklós elmondta, sokat számított télen, hogy a csapat magja együtt tudott készülni.

„Megfelelő magabiztossággal csak az a csapat tud játszani, amelyikben megvan a megfelelő erő. Az őszhöz képest sikerült ebben is előre lépni, sokat számít, hogy télen nyugodt körülmények közt tudtunk edzeni. A csapat gerince a nyárral ellentétben az egész felkészülés során együtt készült, és ugyan több játékost is igazoltunk, de közülük csak Luque és Vadász Viktor került be a kezdőcsapatba” - jegyezte meg a 41 éves tréner.

Fotó: http://hawk.try.hu/