Mert bármennyire is csak a sötétben tapogatózunk, bármennyire is csak találgatjuk a valódi erőviszonyokat, nem lehet tagadni, hogy mindenkit egy dolog foglalkoztat a Formula-1-gyel kapcsolatban: vajon ki az Ausztrál Nagydíj első számú esélyese? Erre keresem én is a választ, de persze nem állok meg az első rajtkockánál, hanem belevetem magam a középmezőny dzsungelébe, alászállok a pokol legmélyebb bugyraiba, sőt még arra is marad energiám, hogy feladjam az utolsó kenetet a HRT-nek. Csak figyeljetek!


Alapvetésként annyit mindenképpen érdemes leszögezni, hogy a Red Bull dominanciája megmaradhat a szezon elejére is - ám annak mértéke egyelőre még kérdéses. A salzburgiak ugyanis nem törölték fel a padlót az ellenfelekkel, nyertek néhány tesztnapot, megbízhatóak voltak, kiegyensúlyozottan teljesítettek, ám a külső laikus szemlélő számára semmi olyat nem mutattak, ami miatt mindent elsöprő dominanciára számíthatnánk tőlük. Csakhogy a megbízható, de nem különösebben kiugró teljesítmény mögött pokoli erő rejlik: több, a teszthelyszíneken dolgozó szakértő (James Key, James Allen, Martin Brundle) elmondta, hogy Hornerék autójában rengeteg maradt egy-egy gyakorlás során, elsősorban sebesség tekintetében. A világbajnoki címvédő autója egybehangzó állítások szerint aerodinamikailag kiemelkedik a mezőnyből, lélegzetelállító kanyarsebességre képes, és a kigyorsításokon is jelentős előnyben van. Ha ehhez hozzávesszük, hogy két egészen kivételes képességekkel megáldott időmérő-specialista ül a cockpitekben, akkor már érthető, miért gondolom úgy, hogy Ausztráliában a Red Bull-Infinity számít majd a mértékadó erőnek.

Nem szabad persze leírni a Ferrarit sem, annál is inkább, mivel a maranellóiak pilótái állnak az összesített kilométerlista élén: Massánál és Alonsónál senki nem tudott több tesztkört teljesíteni az előszezonban. A sztahanovista munkaerkölcsre emlékeztető szorgalom vélhetően meghozta az eredményét, és a ferrarisok mindenki másnál jobban kiismerték az alájuk adott versenygépet. Én speciel nem tudom elképzelni, hogy több munkát el lehetett volna végezni annál, mint amennyit a Ferrari elvégzett a téli tesztszezonban - néhány meghibásodás ugyanis egyszerűen törvényszerű.

A Mercedes az utolsó igazi tesztnapon (értsd: ahol még nem ömlött úgy az eső, mintha dézsából öntötték volna) megmutatta oroszlánkörmeit - mostmár csak az a kérdés, hogy lehet-e velük karmolni, vagy mindössze kartonpapírból vágták ki őket. Az igazság természetesen ismételten valahol a két véglet között van: a Mercedes korántsem annyira jó, mint ahogyan azt Schumacher pénteki űrideje mutatta, ám már azzal a veszéllyel sem kell számolni, hogy a gárda rövid úton a Honda sorsára jut (holott pár hete még ez volt a legvalószínűbb forgatókönyv). Összességében úgy tűnik a Barcelonában nagy csinnadrattával bemutatott fejlesztési csomag valóban előrelépést jelentett a stuttgartiaknak, és akár az is előfordulhat, hogy az idejében foganatosított intézkedéseknek köszönhetően a csapat egy kis szerencsével még a Ferrari-Red Bull tandemmel is birokra kelhet Ausztáliában.

A McLaren háza táján aligha fő a feje az illetékeseknek, hogy melyik csapattagot küldjék a dobogóra pezsgőzni Melbourne-ben, ugyanis a pódiumra állás veszélye egyáltalán nem fenyegeti a wokingiakat. Sokáig ódzkodtam a kijelentéstől, de miután több, nálam nagyságrendekkel elismertebb szakértő megengedte magának, én sem habozok tovább: a McLaren idei MP4-26-os versenygépe nem elég jó ahhoz, hogy harcba szálljon a világbajnoki címért. Persze aggodalomra azért nincs túlzottan nagy ok a szurkolótáborban, én magam szinte biztos vagyok benne, hogy az idény későbbi szakaszában a McLaren rengeteget fog még javulni, hiszen egyrészt a konstrukció korántsem nevezhető zsákutcának, másrészt pedig hatalmas potenciál lakozik mind a versenyzőkben, mind a mérnöki csapatban. Ennek ellenére úgy vélem, hogy Ausztráliában csakis hibátlan taktikával (ne feledjük, ennek az elemnek újból kulcsszerep jut, hála a Pirelli gyengébb abroncsainak) és nem kis szerencsével férhetnek oda a dobogó közelébe a mclarenesek.

A Renault az utolsó teszten is megmutatta valós erejét, bár a pénteki űridő-versenybe nem tudott beszállni - az is meglehet, hogy nem akart. Heidfeld tapasztalata aranyat érhet az enstone-iaknak, ráadásul a német korábban a Pirelli gumikezdeményei felett is bábáskodott, ez pedig a taktikai húzásoknál jelenthet egy kis előnyt Boullier csapatának. Petrov szereplése persze nagy kérdőjel, a tesztek során neki is voltak egészen becsületre méltó köridejei, mégis azt hiszem Heidfeld mellett nem rúghat labdába a kissé szeleburdi orosz. Dobogó-esély határozottan van tehát a Renault háza táján, ám ahhoz, hogy konstansan a bajnoki címért tudjanak harcolni, véleményem szerint nem ártana egy kissé karizmatikusabb versenyző is a csapatba. Az pedig ugye jelenleg nincsen…

A mezőny hátsó fertályaiba tekintve több érdekességgel is szolgálhatok: érdemes lesz figyelni például a Red Bull-kistesó Toro Rossóra, hiszen Didi Mateschitz kisebbik csapata is villantott szépeket az előszezon során. A Lotus Kovalainennel és Trullival idén már felérhet a középmezőnyre, a megbízhatóságuk kezdett összeállni az utolsó napokra, és várhatóan a sebességük is lesz még jobb - a potenciál mindenesetre megvan az autójukban. A Force India idén nem tűnik olyan erősnek mint tavaly volt, de két nagyon tehetséges ifjú versenyzővel, Sutillal és Di Restával a volán mögött jó idők következhetnek rájuk - hiszen idén vélhetően többet fog számítani a pilóták teljesítménye, mint az utóbbi 4-5 szezon során. A Williams gyors lehet, de a forradalmi KERS és sebességváltó egyelőre még törékeny, míg a Sauber meglehetősen hullámzó formát futott az utóbbi egy hónapban.

Végére hagytam a két talán (sőt biztosan) leggyengébb istállót: a Virgint és a HRT-t. Előbbiek persze legalább éledeznek, sok információt leszűrhettünk volna róluk, ha az utolsó héten Glock ül az autójukban, és valószínűleg ez fordítva is igaz - Bransonék is jobban örültek volna neki, ha Glock osztja meg a mérnökökkel tapasztalatait az autóról. Nincs még minden veszve számukra, ha Glock képes lesz magát motiválni, akár felzárkózhatnak a középmezőnyre is, ám ha a szezon eleje tragikusra sikerül, akkor a tehetséges német minden bizonnyal szedi a sátorfáját a szezon végén. És a HRT? Előző cikkemben kiálltam mellettük, mondván nem feltétlenül az ő hibájuk, hogy ennyire lehetetlen helyzetbe kerültek - ám ennek ellenére nem szeretném elhallgatni a megérzésemet velük kapcsolatban. Akármennyire is szimpatikus, ahogy próbálnak lavírozni a fizetős pilóták pénzén, és szűnni nem akaró küzdelemben biztosítani helyüket az ausztráliai rajtrácson, nem lennék meglepve, ha pár nap múlva bombaként robbanna a hír, hogy mégsem tudnak elindulni a melbourne-i szezonnyitón. Pedig kár lenne értük…