Serie A

Egy félidőt játszva nyert a Napoli a Parma ellen

Az első játékrész a hazaiaké volt a Parma-Napoli olasz bajnoki mérkőzésen, a második pedig a vendégeké. Csak amíg a Parma negyvenöt perc alatt egy gólt szerzett, addig a Napoli hármat, így végül magabiztosnak mondható győzelemmel kapaszkodott vissza a bajnoki dobogóra.

Hamsik gólöröme a Parma-Napoli olasz bajnokin 2011 márciusában

A hagyományos olasz stílussal ellentétben azonnal egymásnak estek a csapatok, főleg a Parma gondolta úgy, hogy saját közönségét szórakoztatnia kell. A 2. percben Palladino lépett ki, keresztbe vezette a labdát a tizenhatos előtt, majd jobbról a jobb kapufa mellé lőtt. Egy perccel később is ő került helyzetbe, ezúttal balról a bal alsót vette célba, de Mirante védeni tudott.

A Napoli első lehetősége Cavani előtt adódott, amikor a 9. percben elé keveredett a labda a Parma tizenhatosán belül, de a védők blokkolták a lövését.

A vezetést a hazaiak szerezték meg szűk félórával a kezdés után. Egy szögletet követően az addig is veszélyesen játszó Palladino 12 méterről kapásból vágta a lehulló labdát a kapu bal oldalába.(1-0)

A Napoli az első félidőben nem tudott mit kezdeni vendéglátójával, Cavani csak egy újabb blokkolt lövésig jutott, így a szünetig már nem változott az állás.

A második játékrészre viszont más szellemben futottak ki a vendégek, és az 52. percben egyenlíteni is tudtak. Lavezzi cselezett a jobb oldalon, középre adott, ott pedig - a lesről induló - Hamsik megelőzte az elmélázó Zaccardót, és a hálóba passzolt. (1-1)

Kicsivel később már a vezetést is megszerezte a Napoli. Ezúttal Hamsik indította az üres területre befutó Lavezzit, aki ugyan nem vette át tökéletesen a labdát, de maga alól estében elpasszolta a kapus mellett a jobb alsóba. (1-2)

Eldőlni látszott minden kérdés, amikor az 59. percben Galloppa mellberúgta Hamsikot, a játékvezető pedig azonnal kiállította. A folytatásban természetesen még több lehetőséget tudott kialakítani a vendégcsapat, de ezek sorra kimaradtak. A 77. percben például ketten vezethették a labdát egy védőre, de Zuniga hosszan adta Cavaninak, és bár ő visszaemelte, mire Zuniga levette és estében lőtt volna, visszaértek, és közbeléptek a hazaiak.

A hajrában aztán helyzet nélkül is újra betaláltak a nápolyiak: letámadtak, és Gargano volt a legerőszakosabb, Maggio elé pattant róla a tétovázó védők felszabadítási kísérletéből a labda, aki kilépett közülük, és belőtte a ziccert. (1-3)

Több találat már nem született, a Napoli így megszerezte a három pontot, és visszaelőzte a délután nyerő Udinesét a harmadik helyen. A Parmának még bőven van felada a bennmaradást tekintve, jelenleg egy pont az előnyük a kiesőzóna előtt.

A mérkőzés összefoglalója

Serie A, 29. forduló:

Parma-Napoli 1-3 (1-0)
gólszerzők: Palladino (29.), illetve Hamsik (52.), Lavezzi (56.), Maggio (87.)
kiállítva: Galloppa (59., Parma)

Korábban játszották:

AS Roma-Lazio 2-0 (0-0)
gólszerző: Totti (70., 90., 11-esből)
piros lap: Radu (88.), Ledesma (90.) - mindkettő Lazio

Cagliari-Udinese 0-4 (0-2)
gólszerzők: Benatia (43.), Sanchez (44.), Di Natale (49., 54.)

Catania-Sampdoria 1-0 (0-0)
gólszerző: Llama (75.)
piros lap: Tissone (23., Sampdoria)

Chievo-Fiorentina 0-1 (0-0)
gólszerző: Vargas (48.)

Genoa-Palermo 1-0 (0-0)
gólszerző: Floro Flores (77.)

Lecce-Bologna 0-1 (0-1)
gólszerző: Ramirez (33.)

AC Milan-Bari 1-1 (0-1)
gólszerző: Cassano (82.), illetve Rudolf (39.)
piros lap: Ibrahimovic (AC Milan, 73.)

Szombaton játszották:

Cesena-Juventus 2-2 (1-2)
gólszerző: Jimenez (41.), Parolo (80.), illetve Matri (19., 35.)
piros lap: Motta (Juventus, 43.)

pénteken játszották:
Brescia-Internazionale 1-1 (0-1)
gólszerző: Caracciolo (85.), illetve Eto,o (18.)
piros lap: Caracciolo (90.), illetve Cordoba (89.)

Serie A-tabella