Sífutás

Johaug első sikere a Világkupában

  • VNA

A norvég Therese Johaug sikerét hozta a sífutó Világkupa Lahtiban rendezett 5+5 km-es üldözéses versenye.

Szombaton délelőtt a finnországi Lahtiban folytatódott a sífutók Világkupa sorozata, ahol a hölgyek számára 5+5 km-es üldözéses versenyt rendeztek. A világbajnokság után egy héttel szinte teljes volt a mezőny (csak a norvég Kristin Steira hiányzott a menők közül), így ezúttal is szoros versenyre volt kilátás. Féltávnál már látszott, hogy igazán csak öten harcolhatnak reális eséllyel a győzelemért, a norvég Therese Johaug által diktált tempót azonban a szabad stílusú részben közülük is már csak a lengyel Justyna Kowalczyk tudta tartani. Ekkor már sem a két olasz (Marianna Longa, Arianna Follis), sem pedig az oslói világbajnokság legeredményesebb versenyzője, a norvég Marit Björgen sem tudott elmenni az élen haladókkal.

A hajrában Johaug és Kowalczyk végig együtt haladt és bár a rutinos lengyel a célegyenesre fordulva zárta a pályát fiatal norvég riválisa előtt, Johaug a célvonal előtt alig három méterrel elment mellett és minimális különbséggel győzött. A két versenyző között csak a célfotó döntött, Johaug alig fél cipőnyivel nyerte meg a versenyt, amellyel pályafutása első egyéni Világkupa győzelmét is aratta egyben. Kowalczyk sem lehet boldogtalan a második hellyel, a lengyel sífutó ugyanis már korábban bebiztosította az összetett Világkupa győzelmet, mostani ezüstérmével pedig közelíti a 2000 pontos határt az összetettben. A 2009-es sprint világbajnok, Arianna Follis jött át végül harmadikként a célvonalon. A hölgyek számára vasárnap egy klasszikus stílusú sprint versenyt rendeznek Lahtiban.

Női 5+5 km-es üldözéses verseny – Lahti (FIN)
1. Therese Johaug (NOR)  25:43,9
2. Justyna Kowalczyk (POL) +0,00 mp - célfotó
3. Arianna Follis (ITA) +23,5 mp
4. Marit Björgen (NOR) +37,8 mp
5. Charlotte Kalla (SWE) +38,0 mp
6. Marianna Longa (ITA) +39,4 mp