Forma 1 teszt

Jó reggelt Mercedes!

  • Kele János

Jobb későn, mint soha, vallották a régi öregek, és valljuk meg, nem tévedtek olyan nagyot. A Mercedes például szemmel láthatóan fellélegzett a mai tesztnap után, hiszen bár eddig gyakorlatilag rajtuk röhögött a fél világ, most átvették a vezetést.

Michael schumacher, a Mercedes GP pilótája a barcelonai teszt negyedik napjának győztese
Sőt mi több, a győztes Schumacher mögött az eddig szerfelett indiszponáltan tevékenykedő Rosberg zárt a harmadik helyen - miközben a Red Bullnál egyensúly-próblémákra panaszkodtak. A feje tetejére állt a világ? Vagy a Mercedes mindössze két szép hetet szeretett volna még ajándékozni a szurkolóinak mielőtt bekövetkezik a nagy leégés? Erre keresem a választ a mai napon…

Persze azt mindjárt érdemes leszögezni, hogy a hétszeres bajnok idejétől nem kell túlzottan hanyatt esni: Schumacher ugyanis egy egykörös időmérő-szimuláció során érte el a nap legjobb idejét. Ez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy a Mercedes új aero-csomagja nem hozott javulást (mert az a hosszú etapokon is látszik, hogy hozott), de azért talán érdemes megjegyezni, hogy a német legenda autóján lágy gumik voltak, és a tavaly használt első vezetőszárny. Ez utóbbi furcsa lehet a stuttgarti szurkolóknak, mert a Mercedes aerodinamikai csomagjának fontos eleme volt az összetettebb első vezetőszárny - ám Schumacher úgy találta, hogy a régebbi verzióval egyelőre jobb az autó egyensúlya.

Ez az apróság persze nagyon sok mindent megvilágít… Induljunk ki abból, hogy a Mercedes semmiféleképpen nem a tavalyi első szárnyat akarja használni Melbourne-ben (ez azt hiszem elég logikus). Ebben az esetben minden épeszű emberi számítás szerint az lenne a stuttgartiak teendője, hogy az új elemet használják, tegyenek meg vele minél több kört, hogy minden apró hibáját feltérképezhessék az új elemnek. Ehelyett mit tesz Schumacher? Kicserélteti a régebbi verzióra, amivel az autó egyensúlya sokkal jobb, felteszi a lágy gumikat, üres tankkal kilovagol a pályára - és fut egy igazi űridőt. Értelme nem sok volt a fejlesztések szempontjából, ám kiválóan alkalmas arra, hogy még két hétig elhitesse az emberekkel, hogy a Mercedes igenis jó, és lehet keresnivalója a bajnokság végelszámolásánál.

Persze az előbb felvázolt forgatókönyv nem több mint egy kissé rosszmájú összeesküvés-elmélet. Hogy miért? Nos, mert a Ferrari másodikként végző házi kedvence, Fernando Alonso is hasonlóképpen cselekedett - apró szépséghiba, hogy így is lemaradt négy tizeddel a némettől. Ez pedig azért már jelenthet valamit… Azt pedig különösen ajánlanám minden Schumacher-fóbiás ellendrukker figyelmébe, hogy a stuttgarti vezetők délutánra kivették a gépet Schumi feneke alól, hogy a kis Rosberg beleülhessen, és száraz körülmények között kipróbálhassa a legújabb fejlesztéseket (holnapra ugyanis esőt jósolnak a németek házi meteorológusai).

A Red Bull közben meglehetősen csendes napot zárt: Vettel se túl szorgalmas, se túl gyors nem volt, ami minden valószínűség szerint annak a jele, hogy a Vörös Bikák nem is akartak túlzottan eredményesek lenni a mai napon. Vettel mai programjának középpontjában nem a sebesség állt, ez vitathatatlan, de az azért mégiscsak ciki kissé, hogy az edzést éppen a világbajnok lerobbanó versenygépe miatt kelljen piros zászlóval leinteni…

Vettelnél talán csak mclarenesnek lenni volt cikibb, Button alig tudott értékelhetően gyors kört futni a mai napon - ismét előjöttek tehát a forradalmi MP4-26-os gyermekbetegségei. A 2009-es világbajnok 57 kört teljesített, ami önmagában nem kevés, ám a sebességgel még akkor is feltűnő gondok vannak, ha az angol programjának homlokterében sem a gyorsaság állt, hasonlóan Vettelhez.

Holnap zárul az idényt megelőző tesztidőszak Barcelonában  - a Ferrari, a McLaren, a Mercedes és a Williams köröz, kiegészülve azzal a Hispaniával, amelyik ugyan mára tervezte a bemutatkozást, de Amerikából nem érkezett meg egy nagyobb alkatrész-szállítmány. A spanyolok tehát elmondhatják magukról, hogy nekik a tesztszezon első utolsó napja egyben az első is lesz...

Barcelonai teszt, 4. nap

1.    Michael Schumacher (Mercedes)    1:21.268      67 kör
2.    Fernando Alonso (Ferrari)    1:21.614    141
3.    Nico Rosberg (Mercedes)    1:21.788      22
4.    Nick Heidfeld (Renault)    1:22.073      67
5.    Rubens Barrichello (Williams-Cosworth)    1:22.233      89
6.    Kobajasi Kamui (Sauber-Ferrari)    1:22.315      98
7.    Jaime Alguersuari (Toro Rosso-Ferrari)    1:22.675      72
8.    Sebastian Vettel (Red Bull-Renault)    1:22.933      63
9.    Heikki Kovalainen (Lotus-Renault)   1:23.437    138
10.   Paul di Resta (Force India-Mercedes)    1:23.653      42
11.   Adrian Sutil (Force India-Mercedes)   1:23.921      26
12.   Pastor Maldonado (Williams-Cosworth)    1:24.108      11
13.   Jenson Button (McLaren-Mercedes)    1:25.837      57
14.   Jérome D'Ambrosio (Virgin-Cosworth)    1:27.375      46