Forma-1

Ausztráliába meglehetősen erős pozícióban utazhatunk - Schumacher

megosztom

Az idény előtti tesztidőszak utolsó előtti napján nagy meglepetésre tarolt a Mercedes: Michael Schumacher futotta a pénteki nap és az egész barcelonai tesztidőszak leggyorsabb körét, így joggal bizakodik az idénynyitó előtt. A hétszeres világbajnok csapattársa, Nico Rosberg a harmadik lett, kettejük közé a Ferrariban ülő Fernando Alonso férkőzött még be.

A Brackley-i bázisú csapat autóit most először vetették be a régóta várt idei fejlesztési csomagot és az eredmény nem is maradt el: a W02-es jelzésű géppel Schumi négy tizeddel gyorsabb volt Alonsónál és fél másopercet vert Rosbergre.

Lépésről lépésre fejlesztettük az autót. Ma az egyensúlyra és az általánosságban optimális beállítások megtalálására helyeztük a hangsúlyt. Jól ment a munka, amit az eredményeink is mutatnak, így Ausztráliába meglehetősen erős pozícióban utazhatunk” - fogalmazott a német klasszis.

Ettől függetlenül úgy vélem, hogy még a mostani teszthéten sem terítette ki minden csapat az összes ütőkártyáját, de azért nagyvonalakban már látni az erőviszonyokat” - vélte Schumacher.

A Mercedes GP mai teljesítményéhez azért hozzá kell tenni, hogy nem futott versenyszimulációt egyik pilóta sem, márpedig a W02-es igazi erejét csak így lehetne lemérni.

Annyit mondhatok, hogy a fejlesztéseink jól működnek, ezt láthattuk ma, de, hogy milyen potenciál van az egyes autókban, azt csak Ausztráliában fogjuk meglátni” - jelentette ki Michael Schumacher.

Az idény előtti utolsó tesztnapot szombaton tartják Barcelonában, ám a meteorológusok esőt jósolnak holnapra a katalán pálya környékére, ezért több csapat is összecsomagolt a mai tesztek után. Ennek megfelelően szombaton a Mercedes mellett a Ferrari, a Williams, a McLaren, és az új autóját először kipróbáló Hispania csapata köröz majd a Circuit de Catalunyán.

megosztom