Sportlövészet

A sportlövők elégedetlenek a szövetséggel, magukat menedzselik

  • MTI
megosztom

Az elmúlt évek öt legeredményesebb magyar sportlövője egy klubban, a Komárom Olympia SE-ben folytatja londoni olimpiai felkészülését, többek között azért, mert elégedetlenek a magyar szövetség munkájával.

A világ- és Európa-bajnok puskás, Sidi Péter kezdeményezésére a most visszatért olimpiai bajnok skeetlövő, Igaly Diána, a dupla trap sydneyi ötödikje, korábbi vb-ezüstérmese, Gerebics Roland, a tavalyi vb-n ugyanebben a számban ötödik Bognár Richárd és az Eb-második pisztolyos, Csonka Zsófia döntött úgy, hogy saját kezébe veszik a sorsukat, és megalakítják az olimpiai felkészülési műhely klubot, mely a "valós sportolói érdekeket és igényeket hivatott támogatni".

"A magyar szövetség elnöke, Krzyzewsky Miklós sokszor hangoztatta, hogy széthúzás van a versenyzők között, de én ezt sosem éreztem - nyilatkozta az MTI-nek az utóbbi időkben nemcsak Magyarországon, de a világon is a legjobb puskások között számon tartott, 2009-ben a legjobbnak választott Sidi. "Megkerestem őket egyenként, s mindannyian rábólintottak az ötletre. Külön-külön csak sportlövők vagyunk, de együtt mi vagyunk a magyar olimpiai sportlövészet".

Sidi szerint a szövetség nem készített olimpiai tervet az idei esztendőre:

"Őszintén szólva nem volt más megoldás, mert úgy érzem a szövetség nagyon csúnyán leszerepelt, nem készült semmiféle stratégia az olimpiai kvalifikáció szempontjából legfontosabb évre, az ideire, pedig már tavaly ősszel meg kellett volna tervezni az edzőtáborokat és a felkészülést. Így fordulhatott elő, hogy az elnök a most következő sydneyi Világkupa-versenyre Csonka Zsófinak azt mondta, hogy akkor mehet, ha összeszedi rá a pénzt. Felháborító, főleg úgy, hogy Zsófi tavaly a második legeredményesebb magyar sportlövő volt, a légfegyveres Eb-n második, a világbajnokságon pedig csak szétlövéssel maradt le a döntőről. Azért is érthetetlen ez az egész, mert az olimpiai kijutásra, és ott eredményes szereplésre esélyes lövők számára minden kvalifikációs viadal nagyon fontos, nem szabad kihagyni egyet sem" - fogalmazott Sidi.

A közös munkától nagyon sokat várnak a sportolók, akik szerint így erősebb lesz az érdekérvényesítő képességük és szponzorokat is könnyebben vonhatnak be. Komoly szakmai háttércsapat támogatja a felkészülési munkát: marketingszakemberek, pszichológus, orvosi háttér, fegyvermester. Igaly Diána klubjának, a BPLE-nek a lőtere lesz az erőnléti edzésekhez a központ Budaörsön.

A sportlövőknél idén szeptemberig az olimpiai helyek 95 százaléka kiosztásra kerül, a kvóták nagy részét az év Világkupa-versenyein lehet megszerezni. A koronglövőknek még három, a puskásoknak és pisztolyosoknak pedig négy viadalon van esélyük az olimpiai indulás megszerzésére. Gerebics Roland az idei első, chilei Vk-n közel volt a sikerhez, ám végül a hatodik helyen végzett. Mindezt úgy, hogy Magyarországon nincs fedett lőtér a téli edzésekhez, így gyakorlatilag "csodaszámba" mennek az év eleji eredmények.

Ez a sportolói tömörülés - Sidi elmondása szerint - a hazai nehézségek és a Magyar Sportlövő Szövetség eredménytelen érdekérvényesítő munkáját hivatott áthidalni, hogy a sportolók  minél jobb felkészültséggel képviselhessék Magyarországot a londoni olimpián.

"Én már régebben kértem azt a lehetőséget, hogy képviselhessük a sportolókat a szövetség elnökségében, döntéseiben, az nem állapot, hogy a fejünk felett hoznak döntéseket, sokszor az észszerűség és szakmaiság mellőzésével. Sajnos a sportág vezetése régóta nem működik jól, én úgy látom az a cél, hogy ne legyenek eredmények, ne legyünk rivaldafényben, a zavarosban jobban lehet halászni. Krzyzewsky úr a mostani Eb-n is leszerepelt, képes volt vasárnap az eredményhirdetés előtt elmenni, a magyar Himnuszt sem várta meg, ami megalázó volt, s elsősorban nem nekem, hanem a csapattársaimnak, akikkel harmadikok lettünk. Nem beszélve arról, hogy a miniszterelnök úr tavalyi felhívására sem történt semmi, nem nyújtottak be stratégiai tervet, pedig többször elhangzott, hogy csak azokkal a sportágakkal tudnak érdemben számolni, amelyek elkészítik a világos terveket. Rákérdeztem többször is, de nem történt semmi, úgyhogy csináltunk mi egyet, sportolókkal, edzőkkel, s másokkal összefogva elkészítettük, amit egyébként a beadása után mindenki dicsért"- nyilatkozott Sidi Péter.

A sportlövők számára a sydneyi Világkupa-verseny a következő feladat, melyre jövő pénteken utazik el Sidi Péter, Csonka Zsófia, Igaly Diána és Gerebics Roland, már a Komárom Olympia SE támogatásával.

megosztom