Gyorskorcsolya

Új csarnok épült a távonkénti világbajnokságra

  • VNA
megosztom

A szezon utolsó nagy versenye, az inzelli távonkénti világbajnokság jelenti a hétvége nagy eseményét a gyorskorcsolyázóknál.

A 2011-es távonkénti gyorskorcsolya világbajnokság logójaVadonatúj fedett gyorskorcsolya pálya várja a ma kezdődő világbajnokság versenyzőit a németországi Inzellben. A 36 millió euróért felújított pályát a versenyzők már most dicsérik, a jég ugyanis gyors és különleges. A világbajnokság kezdete előtt azonban mégis gondjai akadtak a helyi szervezőknek. Az utolsó simítások elvégzéséhez ugyanis még igencsak gyakran kellett alkalmazni a körfűrészeket, az ennek következtében felszálló por viszont veszélyeztetheti a jég minőségét. „Bízom benne, hogy a jég nem fog emiatt megváltozni jelentősen, az senkinek nem lenne jó.”- mondta az ötszörös olimpiai bajnok Claudia Pechstein, aki kétéves eltiltását letöltve most indul majd első jelentős versenyén.

A gondok főként a lelátó megépítése körül adódtak, ahol eredetileg fából készült üléseket álmodtak meg a tervezők. Később ezt a tervet módosították, de a megrendelt műanyag ülések nem érkeztek meg időre, így csúsztak ki az építők a határidőkből. „A külső építészeti munkákat sem tudtuk időre befejezni, hiszen nagyon hamar ránk köszöntött a hideg ezen a télen. Utoljára 1962-ben volt ennyire hideg tél ezen a környéken.„ – mondta sajnálkozva a szerdai avató ünnepségen Hubert Graf az új csarnok igazgatója.

Az inzelli csarnok átadása fontos mérföldkő a német gyorskorcsolya sport számára, ugyanakkor érdekes módon az újonnan átadott Max-Aicher Halle nem szerepel a 2018-as müncheni olimpia tervezett helyszínei között. A müncheniek egyelőre egy ideiglenes csarnok felállításában gondolkoznak a bajor fővárosban, de amennyiben ezt a koncepciót elvetik, akkor Inzell szívesen lenne beugró az ötkarikás játékokon is. A mostanival párhuzamosan egy másik hír is napvilágot látott csütörtökön, amely a hollandiai Heerenveen pályájának átalakításáról szól.  A hollandok 100 millió eurót áldoznának arra, hogy az országban nemzeti sportként kezelt gyorskorcsolya új, 14.000 főt befogadni képes szentélyét építsék fel a legendás Thialf-csarnok helyére.

megosztom