DVSC-TEVA

Elindultunk felfelé - Varga József

megosztom

A 22 éves középpályás elmondása szerint nagyon szerettek volna jól játszani a Paks ellen, ami nem mindig jött össze a mérkőzés folyamán, de a három pont volt a lényeg.

dvscA DVSC-TEVA nehezen, de hozta a Paks elleni bajnoki mérkőzést, így még megmaradt az esélye a bajnoki címre. Varga József szerint ha szombaton a Honvéd ellen is sikerült megszerezniük a három pontot, akkor jövő héten lélektani fölénnyel utazhatnak Fehérvárra.

- Mindenki szeretett volna már az első meccsen jó eredményt elérni, ám a Kecskemét jól szervezett csapat, nehéz dolgunk volt ellenük, ráadásul jött a két tizenegyes, amellyel el is dőlt a mérkőzés. Azt mondom azonban, hogy ha a második félidő elején sikerül belőnünk a büntetőt, másképpen alakulhatott volna – mondta a debreceni középpályás. a dvsc.hu-n - Sajnos semmi nem jött össze, de túl kellett magunkat tenni a történteken, mert jött a Paks elleni bajnoki. Csak egy cél lebegett a szemünk előtt, hogy javítsunk. Nagyon szerettünk volna nyerni, és jól játszani, ami nem mindig jött össze a mérkőzés folyamán, de úgy gondolom, a három pont volt a lényeg. Sikerült, és ez nagy lökést adott a csapatnak, most már elindulhatunk fölfelé. Szombaton jön a Honvéd, meg kell nyerni azt a találkozót is. Ha sikerül, elmondhatjuk, hogy a kecskeméti kudarc után kijöttünk a gödörből, és akkor jövő héten lélektani fölénnyel mehetünk a Fehérvárhoz. Zdenek Scasny érkezésével egyébként nem változott jelentősen a játékstílusunk. Minden mérkőzés más taktikát kíván, attól függ, ki az ellenfél. Kecskeméten sok gólt kaptunk, ezért is játszottunk a Paks ellen két védekező középpályással, de ettől még nem voltunk defenzívebbek, mert mi is kivettük a részünket a támadásokból.

Varga Józsefnek ugyanakkor nem csak a DVSC-ben, hanem a válogatottban is meg kell állni a helyét, hiszen benne van a szövetségi kapitány keretében.

- Nagyon örülök Egervári Sándor bizalmának, mindig jó érzés a válogatott szerelését felhúzni – tette hozzá a 22 éves játékos. - Nyilván ilyenkor arra gondol az ember, hogy jó lenne játszani is, nem csak a kispadon ülni. Úgy érzem, most nagyobb esélyem van arra, hogy több lehetőséghez jussak. Bízom benne, hogy nem jön közbe semmilyen sérülés, és ha számítanak rám, akkor igyekszem jól teljesíteni.

megosztom