Férfi vízilabda

A Kemény-csapat a nemzeti ünnepen is gyakorol

  • MTI
megosztom

Kemény Dénesnek, az olimpiai bajnoki címvédő férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitányának a meghívottjai a most következő hosszú hétvégén folytatják a felkészülést az év fontos feladataira.

Ez azt is jelenti - derült ki a nemzeti együttes honlapja, a www.vlv.hu csütörtöki híréből -, hogy a játékosok a nemzeti ünnepen, március 15-én is gyakorolnak majd. 

A szakvezető három kapusnak és tizennégy mezőnyjátékosnak küldött meghívást. Az olasz Pro Recco érintett magyarjai - Kásás Tamás és Madaras Norbert - most nem lesznek jelen az összetartáson, emellett annyi változás történt még a február végi Volvo Kupa hetében négy hivatalos mérkőzést játszott társaság összetételében, hogy kapusposzton a honvédos Gergely István helyett ezúttal a sérüléséből felépült egri Szécsi Zoltán kap lehetőséget.

A meghívottak:
kapusok: Baksa László, Nagy Viktor, Szécsi Zoltán
mezőnyjátékosok: Bátori Bence, Biros Péter, Bundschuh Erik, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor, Kiss Gergely, Salamon Ferenc, Szivós Márton, Török Béla, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton

megosztom