Bajnokok Ligája

A Tottenham kihúzta döntetlennel a Milan ellen

A Milan végig kapujához szegezte a Tottenhamet, azonban kihagyta a nagy lehetőségeit, így kiesett a Bajnokok Ligájából.

Tottenham-Milan - Fotó: AFP

A Tottenham egygólos előnnyel várta a Londonban rendezett visszavágót az AC Milan ellen. A hazaiaknál Gareth Bale sérülése után a kispadon kapott helyet, míg a Milannál Pato felépült betegségéből. A vendégeknél természetesen nem léphetett pályára a télen igazolt Mark van Bommel és Antonio Cassano sem.

A 2. percben Van der Vaart próbálkozott először, de a bal alsó sarok mellé durrantott. Egy percre rá már a másik kapu forgott veszélyben Ibrahimovic révén, de Dawson menteni tudott előle. A 4. percben Crouch fejelt vissza egy labdát veszélyes helyzetben, de Abbiati menteni tudott Van der Vaart elöl.  Az első tíz perc őrült tempója után a Milan kijjebb tudott jönni, és átvette a kezdeményezést. Ugyanakkor az angolok gyorsabban játszottak, az olaszok lassabban tették-vették a labdát. Negyedóra elteltével Ibrahimovic mozgatta meg egy kicsit Gomest, de a lövés komoly gondot nem okozott neki. A csapatok nagy tempót diktáltak, de a komoly helyzeteket mindig megakadályozta egy utolsó rossz passz, vagy egy blokkoló védő. A 26. percben megszerezhette volna a vezetést a Milan: Pato a jobb oldalon már Gomes mellett is elvitte a labdát, visszagurított Robinhónak, akinek lövése gólba tartott, de Gallas a gólvonalról felszabadított. Fél óra telt el a találkozóból, amikor Pato balról 9 méterről lőtt, de Gomes ki tudta ütni a labdát. A Milan egyre nagyobb fölénybe került, a hazaiak csak másodpercekre tudták megtartani a labdát. A 37. percben a ritka Tottenham ellentámadások egyikéből ismét Van der Vaart kísérletezett, de nem találta el a kaput. A Milan továbbra is nyomás alatt tartotta a vendéglátók kapuját, de gólt egyik csapatnak sem sikerült szereznie az első játékrészben.

A második félidőben kicsit kijjebb tudott jönni a Tottenham, Lennon beadása után Crouch fejelhetett tiszta helyzetben, de nem a kaput választotta, hanem társat keresett. Az 52. percben Flamini lövésszerű beadása süvített el a hazaiak kapuja előtt. A mérkőzés egyértelműen kiegyenlítettebb lett, de a Milannak még mindig egy gól elég lett volna a hosszabbítás kiharcolásához. A 65. percben Robinho lépett ki, de lövését védte Gomes, majd az ismétlés is a kapusban halt el, hatalmas lehetőség maradt ki. A Tottenham menedzsere, Harry Redknapp érezte, hogy változtatni kell: Van der Vaart helyére behozta a közönség kedvencét, Gareth Bale-t. Negyedórával a vége előtt Antonini kezén pattant meg a labda a 16-oson belül, a bíró azonban továbbot intett. A 77. percben ismét óriási lehetőség adódott a Milan előtt, amikor Pato kényszerítőzött Robinhóval, majd a visszakapott labdát centikkel lőtte el a jobb kapufa mellett. A Tottenham foggal-körömmel védekezett, pedig a találkozó előtt bátor támadójátékot ígértek az angolok. A Milan hosszan passzolgatott a felállt hazai védelemmel szemben, de ritkán találta meg a réseket. Az angolok ölték az időt, és nem is sikertelenül, még az utolsó percben is akadt egy lehetősége a vendégeknek, de Robinho ezt is elhibázta. Így hiába támadta végig a mérkőzést a Milan, nem tudott kapuba találni, így 1-0-s összesítéssel a Tottenham jutott a legjobb nyolc közé.

Bajnokok Ligája nyolcaddöntő

Tottenham Hotspur-Milan 0-0

Továbbjutott a Tottenham 1-0-val