Magyar Kupa

Potyogtak a szép gólok az Újpest-Kaposvár meccsen - videó

A lila-fehérek kétszer is egyenlítettek, de végül nyert a Kaposvár a szép gólok meccsén

Idegenben szerzett előnyt a Kaposvári Rákóczi az Újpest ellen a Magyar Kupa negyeddöntőjében. A két csapat a másfél héttel ezelőtti bajnokihoz hasonlóan ezúttal is gólgazdag mérkőzést játszott, de most szerencsére nem a kapushibák, hanem a szép találatok domináltak. A hazaiak kétszer is egyenlítettek, Sisa Tibor tanítványai azonban nem engedélyezték a fordítást.

Nem voltak ideálisak a körülmények Megyeri úton. Egyrészt kevés néző jött össze a hétközi kupameccsre, másrészt a talaj sem volt a legjobb állapotban. Ennek megfelelően nem is alakult folyamatos és szép játék az első húsz percben, így helyzet sem sok, inkább a lapos, pattogós lövések tréfálhatták volna meg a kapusokat.

Az első gólt végül nem az egyenetlen talajnak köszönhette a Kaposvár, lévén a félpályától a gólvonalig szinte földet sem ért a labda. Oláh a felezővonalat átlépve ívelte fel a játékszert a kiugrani készülő Grumics elé, aki a legjobb ütemben érkezett, és kapásból Balajcza kapujába belsőzött. A gólt talán csak akkor kerülhette volna el az Újpest, ha a hálóőr erőszakosan kiindul labdáért. (0-1)

Böőr Zoltán azonnal megpróbált válaszolni, de távoli lövése Kovács Zoltán védésének köszönhetően a felső lécet találta telibe. Így csak a 34. percben jött össze a hazai egyenlítés: Lázár Bence csinált egy cselt a tizenhatoson belülre érve, és a védője lába között a bal alsóba lőtt. (1-1)

Nem maradt sokáig döntetlen az állás, a 37. percben ugyanis újabb beívelés érkezett Grumics felé, aki ezúttal fejjel csúsztatott a hazai kapu bal felső sarkába. Balajczának esélye sem volt védeni. (1-2)

A második félidő elején nyomást próbált gyakorolni a hazai csapat a Kaposvárra, és a 60. percben ennek meg is lett az eredménye. Mitrovics szögletét a rövid oldalon Lázár kanalazta kapura, és bár Kovács bravúrral védett, a kipattanóra Ahjupera érkezett a hosszún, és bepofozta a labdát. (2-2)

A vendégeknek azonban megint nem tartott sokáig megszerezni a vezetést. Ezúttal Balázs Benjámin tekert szépen a hosszú felső sarok felé az Újpest tizenhatosának bal sarkáról, és Balajcza már csak beleütni tudott a labdába, védeni nem. (2-3)

A 73. percben már jól avatkozott közbe az újpesti kapus, amikor ugyanis Perics vezette rá a labdát, remekül zárva a szöget védeni tudott. A hajrában a Kaposvár még egy kapufáig is eljutott, de újabb gól már nem született, így idegenben tudtak előnyt szerezni Sisa Tibor tanítványai.

Az Újpest-Kaposvár mérkőzés összefoglalója

A Hungária körúton nem született gól az MTK-Zalaegerszeg mérkőzésen. A két csapat ősszel 4-3-as ZTE-győzelmet hozó meccset játszott a bajnokságban, ezúttal azonban nem sok helyzetet láthattak a nézők az első félidőben. A hazai oldalon Urbán, a vendégeknél pedig Delic volt aktív, de igazi veszélyt egyikük sem tudott teremteni.

A fordulás után az MTK megpróbálta eldöntetni a találkozót, de Nikházi és Szekeres nem találták el a kaput, Ladányi próbálkozásánál pedig Vlaszák védett. A hajrában a vendégek is többször helyzetbe kerültek, de sem Simon Attila, sem Kamber nem tudott betalálni.

Magyar Kupa, negyeddöntő:

Újpesti TE-Kaposvári Rákóczi 2-3 (1-2)
gólszerzők: Lázár B. (33.), Ahjupera (60.), illetve Grumics (20., 38.), Balázs B (64.)

Újpest: Balajcza - Rubus, Takács Z., Matos, Böőr (Simek 75.), Mitrovic, Kiss Z., Balogh B., Szokol, Lázár B., Ahjupera (Rajczi 83.)

Kaposvár: Kovács Z. - Bank, Kardos, Korhut, Okuka, Balázs B., Pavlovic (Kovács O. 89.), Hegedűs D., Pedro, Oláh L. (Kulcsár 75.), Grumics (Peric 45.)


MTK Hungária FC-Zalaegerszegi TE 0-0

MTK: Hegedűs L. – Vukadinovics, Szekeres A., Sütő L., Vukmir, Macura (Pátkai 45.), Ladányi T., Nikházi, Könyves (Pál A. 45.), Frank R. (Eppel 75.), Urbán

Zalaegerszeg: Vlaszák  – Kocsárdi, Panikvar, Simonfalvi G. (Horváth A. 21.), Kovács G., Miljatovics, Szalai T., Kamber, Delic (Balázs Zs. 71.), Turkovs, Rajcomar (Simon 45.)