Cselgáncs

Anabolikus szteroid Ungvári Attila mintájában

  • MTI

A 73 kg-ban aranyérmes Ungvári Attila szolgáltatott pozitív doppingmintát a februári Hungária Kupán részt vett hazai cselgáncsozók közül, a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) szerint az anabolikus szteroidok közé tartozó sztanozololt találtak a szervezetében.

"Bevizsgáltatjuk azokat a táplálék-kiegészítőket, amelyeket Attila szedett, ezek eredményét kora délután kapjuk meg. Teljesen értetlenül állok az eset előtt, mivel ez egy ősrégi, elavult testtömegnövelő doppingszer, amelytől senki sem dzsúdózik jobban. Ráadásul amikor bátyja, Miklós visszalépésével megnyerte a döntőt, tudta, hogy az első helyezetteket automatikusan doppingellenőrzésre viszik, ez sem támasztja alá a tudatos doppingolást" -mondta az MTI érdeklődésére kedden Tóth László, a MJSZ elnöke.

Dr. Hidas Péter, a válogatott keretorvosa, az európai szövetség orvosi bizottságának tagja is megerősítette, hogy nem "divatos" teljesítményfokozóról van szó.

"Ez egy 30 éves szer, annak idején a sprinter Ben Johnson bukott le vele. Nem tudom elhinni, hogy Attila élt volna ilyesmivel" - mondta az üggyel kapcsolatban Hidas.

Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője hétfőn tájékoztatta arról az MTI-t, hogy pozitív lett a doppingmintája egy magyar cselgáncsozónak, akit február 12-én ellenőriztek a budapesti Hungária Kupán. A MACS elöljárója hozzátette, hogy az érintett sportág szövetsége - a WADA-szabályzat, és a hatályos magyar jogszabályok, valamint a szövetségi szabályzatok alapján - köteles a doppingeljárás lefolytatására.