NB I

Tóth Bence nem megy külföldre, a Fradival lenne bajnok

A Ferencváros fiatal középpályása elmondása szerint még nem állná meg a helyét egy külföldi bajnokságban, ezért jó pár évig még a zöld-fehéreknél bizonyítana.

Tóth Bence - Fotó: estihirlap.hu

Tóth Bence volt a Digi Sport Reggeli Start című műsorának a vendége. A Ferencváros fiatal játékosa bízik abban, hogy utol tudják érni a Videotont, amely ellen épp a hétvégén játszanak sorsdöntő rangadót.

„Az volt az elsődleges, hogy begyűjtsük a három pontot a Honvéd ellen. A Videoton elleni mérkőzés előtt ez volt a legfontosabb, hogy ott maradjunk mögöttük. Hiszek benne, hogy meg tudjuk előzni a fehérváriakat, nyílván nem jöttek jól ezek a gondok, de ez plusz motivációt adhat, hogy annak ellenére is megmutatjuk mindenkinek, hogy lehet ránk számítani. Arra készülünk, hogy megverjük a Vidit. Nyáron egy hosszú betegség miatt kihagytam a felkészülést, nem sikerültek jól a mérkőzések, amikor lehetőséget kaptam. Örültem is, hogy véget ért az ősz szezon. Most végigcsináltam a téli felkészülést, jó erőben is vagyok, és az első két mérkőzésen jól szálltam be csereként. Egyáltalán nem neheztelek Prukner Lászlóra amiatt, hogy csak csere vagyok, kellett ez a fél év, hogy összecsiszolódjunk. A két angol edzővel azokat a dolgokat nem tudtam megbeszélni, amit most meg tudok a mesterrel. Még sokkal több van bennem, ezt tudom, és jó utón vagyok afelé, hogy ezt megmutassam” – mondta a 21 éves játékos

Tóth Bence más fiatal labdarúgóhoz hasonlóan nem mindenáron vágyik külföldre, egyelőre itthon szeretne bizonyítani a zöld-fehéreknél.

„Egyelőre meg se tehetném, hogy külföldre igazoljak, nem vagyok kész labdarúgó, és nem vagyok arra felkészülve, hogy egy külföldi bajnokságban megálljam a helyem. A Fradiban még jó pár évem van. Nagyon szeretek a Fradiban játszani, szeretem ezt a klubot, szeretnék bajnokságot és kupát nyerni. Lipcsei Petit említhetném példaképnek, nagyon jó játékos volt, és a pályán kívül is remek a viszonyunk, jó embernek tartom. Ami történik a klub körül, arról mindent tudunk az öltözőben. Ez a probléma egyelőre összerázza a társaságot, de jó lenne, ha megoldódna” – tette hozzá a Fradi szurkolók kedvence.