Légfegyveres Eb

Sidi arany-, a csapat bronzérmes

  • MTI
Címkék:

Sidi Péter a férfi puskások között aranyérmet szerzett vasárnap a bresciai légfegyveres Európa-bajnokságon, a Biatovszki Mátéval és Somogyi Péterrel kiegészülő csapat pedig harmadik lett.

A kontinensviadal utolsó számában a komáromi versenyző az alapverseny után négyes holtversenyben az élről várhatta a döntőt, melyben az 596 körös eredményéhez 102,7 kört tett hozzá, így 698,7 körös eredménnyel győzött.

A finálé nem mindennapi izgalmakat tartogatott. Az első öt lövés mindegyike után Sidi állt az élen, a hatodikat követően azonban az ukrán Artur Ajvazjan került az első helyre. A hetedikben ismét változott az állás, az ukrán nagyot rontott, az első helyre viszont az orosz Alekszandr Szokolov került, aki az utolsó sorozatig tartotta helyét, a 10. lövést megelőzően pedig három tizeddel előzte meg a magyart. Az óriási feszültséget ugyanakkor Sidi bírta jobban, 10,2 kört lőtt, Szokolov viszont csak 9,6-ot, így magyar győzelem született. A harmadik helyet az az olasz Niccolo Campriani szerezte meg, aki a tavalyi müncheni világbajnokságon Sidi előtt nyerte meg a számot.

"A döntő utolsó lövése előtt tudtam, hogy nem szabad nagyon erős tízesre törekedni, mert ilyenkor hibázik az ember. Egy kisebb tízessel is meglehet nyerni az Eb-t, ami sikerült is - nyilatkozta Sidi. - Az aranyéremért igazán az alapversenyben kellett megdolgoznom, a 36. lövés után, amikor már négy hibánál tartottam, le is ültem, s azzal a tudattal folytattam, hogy többet nem hibázhatok, ha érmet akarok szerezni. Megint rajtam múlott a magyar válogatott sikere, de ez már nem újdonság számomra, ugyanakkor a csapatbronzérmének nagyon örülök. Ha egy körrel többet lövünk, Eb-győztesek is lehettünk volna."

A 2009-es év legjobb férfi sportlövőjének választott Sidi ebben a számban tavaly az Eb-n és a vb-n is második volt, s 2004 után nyerte meg ismét az Európa-bajnoki címet. A 32 éves sportlövő az elmúlt két évben is kiváló formában versenyzett, Eb- és vb-ezüstje mellett vb-címet szerzett a kisöbű sportpuska 3x40 lövéses összetett számában, a harmadik olimpiai számban, a fekvő puskában pedig vb-negyedik volt. Ráadásul a magyar sportolók közül ő biztosította helyét először a 2012-es londoni olimpián.

A bresciai viadalon a Sidi, Biatovszki Máté, Somogyi Péter alkotta férfi puskás csapat rögtön az alapverseny után kissé csalódott lehetett, 1779 körös eredménye ugyanis hiába egyezett meg a franciákéval, a kettővel kevesebb belső tízes miatt csak a negyedik helyen végzett. Nem sokkal később azonban kiderült, mégis dobogóra állhat a trió, mivel az alapot 596 körrel záró orosz Gyenyisz Szokolovot hibás ruhahasználat miatt kizárták, így ő az egyéni döntőtől, csapata pedig az Európa-bajnoki címtől búcsúzhatott el.

Eredmények:
Férfi puska, Európa-bajnok:
---------------------------
SIDI PÉTER 698,7 KÖR (596)
2. Alekszandr Szokolov (Oroszország) 698,4 (595)
3. Niccolo Campriani (Olaszország) 697,5 (596)
...16. Biatovszki Máté 593
...38. Somogyi Péter 590

Csapat, Európa-bajnok:
Ukrajna 1780 kör
3. Magyarország (Sidi, Biatovszki, Somogyi) 1779

Női pisztoly, Európa-bajnok:
Celine Goberville (Franciaország) 485,8 kör (389)
2. Viktoria Csajka (Fehéroroszország) 485 (388)
3. Olena Kosztevics (Ukrajna) 483,6 (386)
...11. Csonka Zsófia 382
...22. Babicz Sára 379
...40. Tobai-Sike Renáta 375

Csapat, Európa-bajnok:
Szerbia 1150 kör
...5. Magyarország (Csonka, Babicz, Tobai-Sike) 1136