Női kézilabda BL

Edzőmeccset nyert a Győr a Bajnokok Ligájában

Egy rövid időszakon kívül végig magabiztosan játszva győzött Lipcsében az ETO

Kicsit lassú első percek után könnyedén szerzett vezetést a Győr Lipcsében a női kézilabda Bajnokok Ligája második csoportkörében. A szünet után kissé kiengedtek a mieink, így közelebb jöttek a hazaiak, de végül nem lett izgalmas a hajrá, simán nyert a magyar együttes, és már biztosan elődöntős.

Nevetgélve készülődtek a győri lányok a mérkőzésre, de azért nem kezdődött könnyen a találkozó. Két gyors átlövésgól után nem volt elég pörgős a támadójáték, így a lipcseiek könnyedén ki tudtak védekezni néhány magyar támadást. Szerencsére hátul masszív volt a falunk magas belső része, így nagy veszély nem volt.

Görbicz Anita gólöröme a Lipcse ellen a Bajnokok Ligájában

Az első negyedóra végén aztán Görbicz elengedett két bombaerős lövést a pipába, valamint néhány lerohanás és gyorsabb figura is sikerült, így gyorsan öt-hatgólos különbség alakult ki. Ekkor hátul kezdett kicsit bizonytalankodni a magyar együttes, egy-két elkerülhető gólt kaptunk, de közben a mi támadásaink is rendre sikeresen fejeződtek be Hornyák és Spiridon révén, így állandósult a megnyugtató különbség.

Az látszott, hogy a csoport leggyengébbjének számító Lipcse nem fogja nagyon megnehezíteni a mieink dolgát. A támadásaikat nem szőtték ugyan rosszul, de az átlövőik alacsonyak voltak, így a győri fallal szembekerülve rendre vissza kellett fordulniuk.

Mindössze néhány egyéni betöréssel tudtak hétmétereseket kiharcolni, amiket Kudlacz az egyébként jól védő Pálingernek és Haraldsennek is magabiztosan belőtt. A sárgában játszó hazaiak hátul ugyanúgy kicsinek bizonyultak, mint hátul, így viszonylag könnyedén lőtték át őket, vagy találták meg magas labdákkal Spiridont beállóban - amire az első időkérésénél Heine Jensen fel is hívta játékosai figyelmét.

A játék képe a szünetig már nem változott, így a különbség sem, 16-10-es vezetéssel mehettek a szünetre Konkoly Csaba tanítványai.

A könnyen szerzett vezetés túlságosan megnyugtatta a csapatot, így kicsit bennragadtak az öltözőben a lányok. Lőttek ugyan négy gólt a második félidő elején, de a védekezés nem működött, és az első percek után a támadások is túl lassúvá és bizonytalanná váltak. Szép lassan feljöttek a németek 20-17-re, ki is kérte a magyar vezetőedző az idejét, és kemény szavakkal biztatta pontosabb és pörgősebb játékra az övéit.

Az ezt követő első lehetőség ugyan kimaradt, de hátul összeállt a Győr, és lassan elöl is újra belendültek. Előbb Spiridon gyötörte a hazai kapuba a labdát, majd Amorim is a hálóba bombázott. A feltámadás azonban nem tartott sokáig, rövid időn belül 22-20 lett az állás. A második félidőre érkező Haraldsent újra Pálinger váltotta, de eleinte őt is kiszolgáltatott helyzetekbe hozták a társai.

Az utolsó tíz perc kezdetén végre valóban szorossá vált a győri fal, nem voltak átlövési lehetőségei a sárga mezeseknek, és a bejátszásaik is a mieinket találták meg. Támadásban Kovacsics Anikó jól mozgott ebben az időszakban, Spiridon pedig erőszakosan játszott, így újra kialakult az öt-hatgólos különbség, amit néhány szép Görbicz-góllal sikerült tartani a véghajrában is, így végül egy szűk negyedórás kicsivel izgalmasabb időszaktól eltekintve könnyedén nyert a Győri ETO, hibátlan teljesítményével vezeti a csoportját, és már biztosan bejutott az elődöntőbe a Bajnokok Ligájában.

Női kézilabda Bajnokok Ligája, második csoportkör, 2-es csoport

HC Leipzig-Győri ETO 24-29 (10-16)

Szombaton játszották:
Dinamo Volgográd (orosz)-Larvik (norvég) 23-32 (11-16)

A csoport állása: 1. Győri Audi ETO 8 pont, 2.Larvik 6, 3. Dinamo Volgográd 2, 4. HC Leipzig 0