Győri ETO-Vasas-Híd

Pintér támadóit kritizálta, Komjáti növelte volna az előnyt

megosztom

A Győr-Vasas-Híd (0-1) találkozó után Pintér Attila úgy látta, a támadósorban egy-ketten nem nyújtottak NB I-es produkciót, míg Komjáti András szerint nagyobb is lehetett volna a különbség.

A Vasas 1-0-ra győzni tudott a Győri ETO otthonában, Komjáti András úgy érzi, akár nagyobb különbség is lehetett volna a két csapat között.

"Úgy ítélem meg, hogy egy masszívan védekező játékból próbáltunk meg támadni, az első félidőben ez sikerült is. A második játékrészben nyomás alatt tartott minket az ETO, amit át tudtunk vészelni, aztán a vége felé egy szerkezetileg szétesett csapat ellen ismét voltak lehetőségeink, amikkel növelhettük volna az előnyünket" - idézi a Vasas vezetőedzőjét az eto.hu.

Pintér Attila természetesen szomorú volt a találkozót követően, és néhány játékosának teljesítményét kritizálta.

"Gratulálok a Vasasnak. Hazai pályán nem tudtunk gólt lőni, majd egy talált góllal vezetést szerzett az ellenfél. Próbáltunk javítani, de talán túl görcsössé vált a játékunk. A támadó sorban olyan teljesítményt nyújtottak egy ketten, ami nem NBI-es színvonalú" - tette hozzá a győri edző.

megosztom