Videoton-MTK

Mezey visszavágna a tavalyi vereségért

Tavaly tavasszal az MTK legyőzte a bajnoki címre törő Videotont, ezért a fehérváriak plusz motivációval lépnek pályára szombat délután.

A Videoton vezetőedzője úgy véli, megvan a céljuk és motivációjuk az MTK elleni mérkőzés előtt.

- Tiszteletet parancsol az MTK indulása a bajnokságban, illetve a Magyar Kupában való továbblépése, ám mindez a kötelező sportemberi elismerésen túl semmi hatással nincs ránk - mondta dr. Mezey György a vidi.hu-nak. - Megvan a célunk és a szakmai feladatrendszerünk a szombati mérkőzésre, amihez plusz motivációt jelent, hogy tavaly tavasszal a fővárosi csapat borsot tört az orrunk alá, amit még egyszer nem engedünk meg nekik! A szerdai, szombathelyi kupameccs nagyon jót tett, minden játékos, aki eddig kevesebbet játszott, teljes profilt mutatott és úgy látom, hogy a jövő heti Magyar Kupa összecsapáson ez még nagyobb segítséget nyújt majd. Nem kapcsolódik ugyan a mai bajnokihoz, de el kell azt is mondanom, hogy mi, edzők, nem vagyunk könnyű helyzetben, hiszen a program állandó változtatásával igen minimálisra csökketnették a tudatos, szakmai építés lehetőségét - nehezen lehet előre tervezni. Én magam az elmúlt bő egy hétben közel tízszer írtam át az edzések menetrendjét és alakítottam át a szakmai munkát. Tudom, hogy nagy távlatokban gondolkozik a szövetség és valóban jó volt a héten, több szekcióban megtartott vita, beszélgetés a magyar labdarúgás stratégiájáról, de bizony a mindennapi munka során az ilyen apró dolgok is döntőnek bizonyulnak.

Videoton- MTK 17.30