Serie A

Gattuso volt a Juventus végzete - videó

megosztom

Az AC Milan védekező középpályása szerezte a találkozó egyetlen gólját, ebben azonban nagy segítségére volt Gianluigi Buffon is.

Gattuso a Juventus ellen - Fotó: AFP

A Juventus pocsék formában várta a Milan elleni rangadót, Luigi Del Neri mesternek egy újabb vereség akár az állásába is kerülhetett volna. Nem volt könnyű helyzetben az összeállítással sem, mivel Pepe el volt tiltva, míg Sissoko, Aquilani és Salihamidzic sérülés miatt nem állhatott a rendelkezésére. A Milannál mindenki optimista volt a rangadó előtt, egyedül Pato és Oddo lebetegedése jelentett gondot. A hazaiaknál a sztárok közül Del Piero, míg a vendégeknél Seedorf és Robinho került a cserepadra.

A 3. percben rögtön megszerezhette volna a vezetést Ibrahimovic, amikor Flamini beadását négy méterről kapásból az égbe lőtte. A 12. percben a Juventusnak is volt már nagy helyzete: előbb Melo, majd Marchisio lövését blokkolták a vendégek védői. A félidő derekán ismét a Milan szerezhetett volna vezetést, amikor Cassano addig cselezgetett, amíg Buffon ki nem indult elé, ő pedig ijedtében kapu fölé bombázott. Öt perccel a félidő vége előtt ismét Cassano lépett ki, azonban a Juventus kapusa ekkor is jó ütemben lépett ki kapujából. A félidőben így 0-0-s döntetlennel vonultak a csapatok az öltözőbe.

A második félidőre Allegri cserélt, Boateng helyett Robinho folytatta. A frissen beálló brazil meg is indult a 49. percben, majd Cassanohoz passzolt, aki Ibarhimovicot választotta, előle azonban a védők felszabadítottak. Egy óra elteltével Chiellini packázott el egy ígéretes indítást, majd Del Neri cserére szánta el magát: Tonit Iaquinta váltotta. A 68. percben aztán Gattuso a semmiből megszerezte a vezetést a vendégeknek. Ibrahimovictól pattant el egy  felívelt labda, Gattuso átvette azt, majd 17 méterről gyengén kapura lőtt, de Buffon így is csak beleérni tudott (0-1). A 80. percben Del Piero is beállt, de ez sem hozott nagy változást a Juventus játékába. A 84. percben Ibrahimovic fejelt le egy labdát, de a két csere, Seedorf és Robinho egymást zavarta döntő helyzetben. A Juventus az utolsó pillanatokban még próbálkozott, Chiellini próbált eljátszani egy 11-est, de ennek nem lett eredménye. Az állás így már nem változott, így könnyen lehet, hogy Luigi Del Neri utolsó mérkőzésén dirigálta a Juventus csapatát.

Juventus-Milan 0-1 (0-0)

Gólszerző: Gattuso (68.)

megosztom